UtópiA - Rövidre vágva



Az utóbbi fél évben a legtöbbet fejlődött és szinte mindenhol nyomuló UtópiA zenekar a törzsolvasóknak már ismerős lehet, ezúttal a lemezek és a fesztiválok kapcsán készült a frontember Gerivel ez a  miniinterjú.



Legutóbb a 36 órás feszt előtt beszélgettünk, azóta pörögtek felétek az események, megjelent a lemez, tagcsere, koncertek. Mesélj ezekről és hogy mi várható még tőletek a közelebbi vagy távolabbi jövőben.

Nagyon sok minden velünk 36 óra óta, kiszállt Norbi az előző gitáros, rájött, hogy ez a stílus nem az ő világa. Rá 2 hétre, március elsején szállt be Csabu "officiálisan" egy révkomáromi buliban, előtte 2x próbált velünk és nagyon jól mentek vele a dolgok. Áprilisban felvettük az albumot. kiválasztottunk 6 számot, annyira volt pénzünk egy házi stúdióban vettük fel, igyekeztük azokat a dalokat kiválogatni, amik nekünk is tetszettek és koncerten vagy az előző mobilos felvételeknél is dicsérve voltak.
Volt pár koncertünk, BP-n, Szolnokon a Fegyelmezővel, Alsóépülettel és Punkieval (az eddigi legnagyobb bulink, kb. 100 ember bent, végig ment a pogo), Gútán. Júliusban beszállt Vlado, ritmusgitáron. Ez az időszak javarészt próbálással telt, összeraktunk két új számot. Augusztusban felléptünk a Félresöpört Fesztiválon, Vlado még nemvolt velünk, mivel nem volt még idő kellőképen begyakorolni vele a számokat. Eléggé megugrott most a koncertek száma a jövőre tekintve is, szeptemberre eddig 2 koncert van tárgyalásban, de 19-20-án fellépünk a Sándorfalvi punk fesztiválon, ez már szinte biztos, októberben 3 buli, novemberben egy, és a 36 órán is ott leszünk



Nincsenek megjegyzések: