A szolnoki Gulyás Band már 10 éve nyomja rendületlenül a dallamos punk rockot, ha valaki egy kicsit követi a koncerteseményeket, nagy valószínűséggel már találkozott a nevükkel és talán a zenéjükkel is. Az idei Punkhenger turné 8 állomásán bárki meggyőződhet élőben a csapat képességeiről, aki teheti nézze meg őket.
Zombye: A név az fura történet mikor
összehoztuk ezt a felállást akkor elkezdtük írogatni a számokat, mentek a próbák
és ötletelgettünk sokat a zenekar nevén. Sok nevet próbáltunk kitalálni, de
Mikinek, a dobosnak nem igazán tetszett egyik sem, míg egyszer Robi úgy jött le
próbára, ha már egyik sem tetszik neki akkor legyen róla elnevezve és legyen a
zenekar neve Gulyás Band. Persze ez sem tetszett
neki de már csak azért is ez maradt. Aztán mi meg is szoktuk. (Nekem inkább
lagzi zenekar jutna eszembe.)
Robi.: Igen,volt
ilyen elég sűrűn: fellép még a Gulyás Band. Ki a f szom,mi van??? Jó ötlet volt
így utólag! Voltak ötleteink, (egyre sem emlékszem) de Miki mindig azt mondta,hogy
ez nem elég jó. Ezért kitaláltam hogy nevezzük el róla a zenekart, mint például a
Rollins Band. A stílusban nem egy szokványos név és könnyen megjegyezhető…A
többieknek tetszett. Azért egy kicsit elgondolkoztam rajta,hogy tényleg jó lesz
e így, de végül így lettünk Gulyás Band.
Miki: Ha a többiek így emlékeznek akkor így volt.
Kolera: Nagyon tetszik, hogy
teljesen egyéni stílusotok van a kezdetek óta, úgy játszotok jól megjegyezhető
dallamos punkzenét, hogy semmi nyalóka vagy Kalifornia nincs benne, a gitározás
pedig tanítanivaló. Meséljetek valamit a zenei múltatokról és csapat korai
időszakáról.
Zombye: Én először 1996 környékén vettem
meg az első basszusgitáromat (amivel még ma is játszom) és alapítottuk meg
általános iskolás barátaimmal az első zenekarunkat. Zenei előképzés nem volt.
Aztán egy középiskolás évfolyamtársamon keresztül ismerkedtem meg Mikivel aki
jött hozzánk dobolni (Numbness) és Ő vele azóta is együtt zenélek.
A Gulyás Band kezdeteket nehéz felidézni,
mert az év is mindig kérdéses volt számunkra. Zajlottak körülöttünk az események
akkoriba, de nemrégen próbáltuk belőni az évet és nagy valószínűsséggel 2004
volt az alakulás éve.
Robi: Gyerekkoromban a dobolás érdekelt és a Hegesztőbrigádban kezdtem el dobolni. Gitározgattam is
otthon néha. Aztán valahogy a gitár mellet maradtam és így én lettem a gitáros.
Mindannyiunknak volt előtte zenekara mielőtt megalakultunk. A legelső
zenekarban (Hegesztőbrigád) Katóval (első énekesünk) játszottam együtt nagyon
sokáig. Zombival, Yokoval játszottunk más zenekarban együtt (Headup) ami
párhuzamosan működött egy ideig a Gulyás Band-el. Mikivel is nagyon jóba
voltunk,úgyhogy számomra egyértelmű volt a felállás. Valamikor 2004 ben kezdtük
de máig nem tisztázott az év…
Yoko: A korai időszakról nem sokat tudok mondani, mivel akkoriban még nem voltam a bandában, de pár koncertre eljutottam, mint néző, mivel a srácokkal játszottam más zenekarban (Headup), így szívesen mentem megnézni őket. (nagyjából tudtam a szövegeket is)
Miki: Gyerekkori szandaszőllősi barátaimmal kezdtem a zenélést. Jártam 1-2 évig dobtanárhoz egy fél évig csak kőművesbakon gyakoroltunk gumipárna helyettJ. Aztán Haska Peti haverom szólt hogy dobost keres az egyik iskolatársa (Zombye) és le is néztünk a próbájukra és a következőre le is pakoltam. Egykét tagcsere meg névváltozás után jött a Gulyás Band.
Miki: Gyerekkori szandaszőllősi barátaimmal kezdtem a zenélést. Jártam 1-2 évig dobtanárhoz egy fél évig csak kőművesbakon gyakoroltunk gumipárna helyettJ. Aztán Haska Peti haverom szólt hogy dobost keres az egyik iskolatársa (Zombye) és le is néztünk a próbájukra és a következőre le is pakoltam. Egykét tagcsere meg névváltozás után jött a Gulyás Band.
Kolera: Akkor vegyük sorba
a lemezeket. Rögtön a 2006-os demótok jobbnál jobb dalokat tartalmaz, a zenekar
hozta össze az összes nótát vagy a Sid -hez hasonlóan a régebbi zenekaraitokból
(pl.Hegesztőbrigád) hoztatok magatokkal néhányat?
Zombye: Igen ezt a lemezt még a régi
énekessel vettünk fel Katóval. Vannak rajta még hozott dolgok előző
zenekarokból mint pl: a Vége a Politikusoknak, Kivert kutya, Mi kell más,
Vesztes vagy a Numbness-ből. A többi szám az akkori közös szülemény volt.
Robi: 3-4 szám már
meg volt a korábbi bandákból, ezekkel kezdtük. A többit már a Gulyás Bandnek
írtuk.
Kolera: 5 év viszontagságos
időszak után 2011-ben Jobb világ címmel, új frontemberrel jelentek meg az új
dalok, majd egy évvel később érkezett a következő anyag az Elmúlt kor, amely
régebbi számokat tartalmaz. Volt olyan időszak akkoriban, amikor teljesen
szünetelt a csapat és gondoltatok-e arra, hogy végleg feloszlassátok a
zenekart? Meséljetek valamit arról, hogyan született ez a két lemez.
Zombye: Igen 2006 nyarán Kató végleg
kilépett a zenekarból (Pestre költözött) és érkezett helyére Kis Yokó. Aztán
még az év végén megszűnt a Járműjavítós próbatermünk és csak 2007 eleje fele
tudtunk beköltözni a Mester úti próbatermünkbe (ahol szolnoki zenekarok nagy
része is próbált). Itt se volt az elején zökkenőmentes a dolog de egész jól kipofoztuk
a próbatermet a végére. És akkor jött 2008.01.01. mikor reggel telefonáltak
hogy leégett az egész épület. Gyújtogatás történt.
Akkor ezután megint próbaterem keresgetés és csak szeptemberre találtunk újra.
Ekkora már Csülökkel kibővülve 5-en kezdtünk próbálni. 2010 környékén ez a
próbahely lehetőségünk is megszűnt és most vagyunk a mostani próbatermünkbe ami
úgy néz ki hogy állandónak tűnik. Ezek a körülmények játszottak közre, hogy nem
tudtunk nagyon előrehaladni ebben az időszakban (persze még ezek mellet még
külföldi munkák + egyéb dolgok miatt is) A feloszláson sohasem gondolkoztunk
mivel mi nagyon régóta barátok vagyunk, szeretünk együtt lenni együtt zenélni.
Ritkábban tudtunk a zenekarral foglalkozni, de a feloszláson nem gondolkodtunk.
Robi: Én úgy
gondolom soha nem gondolkodtunk a feloszláson! Szünet az volt mert nem volt
próbatermünk kb 1 évig?(előző leégett) 2006ban Kató elment.
Elköltözött Pestre nem maradt ideje ránk sajna. (Néha feltűnik koncerteken
olyankor mikrofont is ragad egy két számban.) Megszűnt az akkori másik
zenekarunk a Headup. Onnan csábítottuk át Yokót a mostani énekesünket és
Csülököt azóta volt gitárosunkat. Újratanultuk a számokat és próbáltunk, meg koncerteztünk.
Közben Zombi elég mélyre ásta magát a házi „stúdiózás „világába, vett egy
többsávos hangkártyát, vettünk dob mikrofont így született a Jobb Világ, mivel
jól sikerült a felvétel gondoltuk a régi számokat is felvesszük jó minőségbe
Yokoval.
Próbaterembe
vettük fel az összes anyagunkat, sokszor éjszaka, mert napközben dolgoztunk.
Yoko: Szerintem
soha nem fordult meg egyikünk fejében sem hogy abbahagyjuk, mivel baráti
társaság vagyunk így mindig találtunk valamit, amit csinálni tudtunk ( pl.: új
számok írása, felvételre készülés) Miki: Valóban nem gondolkodtunk a megszűnésen, Mi tényleg egy baráti társaság vagyunk és nem csak a zenélés miatt jövünk össze.
Kolera: 2013 ismét újabb
lemezt hozott, ez a "Poltika varázs". Szerintem az eddigi legjobb,
legegységesebb lemezetek még akkor is, ha az Elmúlt koron van néhány kiugróbb
dal. Ti hová helyezitek? Jól sikerültek a feldolgozások, bár én az
"ETA" és a "Mindennek te vagy az oka" kb. ezredik változatát
kicsit elcsépeltnek érzem még akkor is, ha az átlagnál sokkal jobban játszátok. Szerencsére a másik hárommal nincs ilyen
probléma. Miért éppen ezeket a dalokat választottátok?
Zombye: Igen hangzásilag szerintem is ez az
album lett a legjobb bár mivel mind a hármat saját magunknak kevergettük
csinálgattuk így mindhárom közel áll hozzám. Ezt a két feldolgozást a
kezdetektől játsszuk szinte (sőt előző zenekarainkkal is játszottuk) és az ETA
az egyetlen ami mai napig is benne van a programunkba ("Mindennek te vagy
az oka" is ha úgy adódik) és ezért gondoltuk, hogy vegyük fel őket.
Robi: Számomra
ugyan olyan jó, mint a Jobb Világ, vagy az Elmúlt Kor, azért mert kicsit mind a 3
különbözik egymástól. Feldolgozásokat játszottuk koncerten, mikor kevesebb
számunk volt. Szeretjük ezeket a feldolgozásokat, és volt rá lehetőségünk
felvegyük őket. Egy Etát nem lehet kihagyni bármennyire elcsépelt… :) A Bad Religiont érdekességnek szántuk magyar szöveggel. A Sidet régebben játszottuk koncerten a régi énekessel. A Csita mindig szerepel a koncertprogramunkban, ha Kisújszállás környékén játszunk. Ezért vettük fel ezeket a számokat
Yoko: Szerintem
technikailag és minőségben is ez lett a legjobb lemez. Próbáltunk minél többet
kihozni belőle, igazság szerint ez Zombye és Robi érdeme mivel Ők ültek
hajnalokig a monitor előtt.
Az ETA
és a Mindennek te vagy az oka, másoknak elcsépelt lehet, Én szeretem
(énekelni). Régebben egy demóra
felvettük már őket, de az a felvétel elég kezdetleges volt, gondoltuk
felvesszük jó minőségben.
Miki: Nekem mind 3 album tetszik nem tudok különbséget tenni közöttük. ETA-t azért játsszuk mert szeretjük és kell.
Miki: Nekem mind 3 album tetszik nem tudok különbséget tenni közöttük. ETA-t azért játsszuk mert szeretjük és kell.
Kolera: Már volt szó erről
egy másik zenekar kapcsán, de tőletek is megkérdezem, milyen a koncerthelyzet
ott Szolnokon és környékén? Láttam, hogy játszotok néha nevesebb zenekarok
előtt, ki lehet mozdítani az embereket, vagy nehéz eset? Milyen zenekarokkal
vagytok a legjobb viszonyban? Játszottatok már Pesten nagyobb Düreres
fesztiválokon és klubokban és vidéken is megfordulatok jópár helyen. Melyik
bulikra emlékeztek vissza legszívesebben? Vannak vicces sztorijaitok, amelyek elmesélhetőek?
Zombye: Hát a 90-es években nagy underground élet
volt Szolnokon. Punk cirkusz, Klub koncertek Killerbe péntek szombat, Torkolat,
Rock-Disco, Május-1 fesztivál. Minden zenekar megfordult Szolnokon, és sok
szolnoki zenekar volt. Majd a 2000-es évek közepétől talán egyre jobban
megszűnt ez. Nem volt hely ahol normálisan, huzamosabb ideig koncertet
szerveztek volna. Most egy másfél éve megint kezd beindulni az élet a „Váróterem”
beindításával amit kimondottan fasza kis klub koncertezős hely. Mindenféle
nagyobb zenekar jön és mellette sok kis zenekarnak is lehetőséget adnak, hogy
játszanak nagyobb banda előtt ha lehetséges, vagy aki úgy érzi az önálló bulit
is szervezhet. Punk zenekarok is jöttek PICSA, Prosectura, Rózsaszín pitbull,
Fegyelmező Részleg, Auróra …, nem lehet panasz erre.
Két „Nagy Karácsonyi Punkünnepen”
játszottunk a Dürerbe és mind a kettőn nagyon jól éreztük magunkat, nagy öröm
volt, hogy bekerülhettünk.
Egyszer Yoko koncert előtt eltűnt mire
feljött a színpadra már jól állt (mint kiderült valakivel bepálinkázott) a
koncert végére betekerte magát a mikrofon kábellel és nyomot egy „Hallelúja
testvéreim”-et elköszönés képen. Mai napig nem tudjuk mi volt ez? De még ő sem J
Robi: Utóbbi
2 évben egész jó nem panaszkodunk, de volt olyan időszak,hogy egyáltalán nem
volt fellépési lehetőség. Most tudnak játszani nagyobb zenekarok is Szolnokon
és sokszor lehetőséget is kapunk
előzenekarként. Ez sokat lendít a rajtunk. Ha nevesebb bandák jönnek akár
100-200an is elmennek koncertre,ha mondjuk csak mi játszunk vagy más amatőr
banda akkor lényegesen kevesebben. Mondjuk ezen nem kell csodálkozni.
Minden
zenekarral jóba vagyunk én úgy
gondolom,de neveket nem írnék mert úgy is kihagynék valakit. J
A Düreres Bulik
nagyon jól sikerültek.
Talán Szolnokon a
Frakkba mikor először játszottunk profi hangosításon. Vicces történet? Hát nem
tudom általában egymást szívatjuk egymáson röhögünk…nem jut eszembe egy sem
talán a többiek írnak valamit.:)
Yoko: Szolnok
fejlődő tendenciát mutat kb. Másfél-két éve. Ha nem is sok helyen, de egy
biztos hely van, ahol nem csak nagy zenekarok léphetnek fel, hanem amatőr
zenekarok is. Szerencsénkre sikerült néhány nagy zenekarral is játszani, és úgy
tűnik, hogy egyre többen igénylik a koncerteket (néha többen-néha kevesebben).
Volt amikor
öten voltunk a zenekarba a kocsmáros fizetett négy korsó sört mondtuk hogy 5-en
vagyunk, ő erre „majd szét osztjátok”.
Miki: Kicsit olyan mintha háttérbe szorulna a műanyag zene és egyre
többen járnak élő zenés (és nem lagzi zene) koncertre, a környéken is egyre
több helyen szervezgetnek kocsmába koncerteket ami régebben nem volt jellemző.
Vicces sztori: Robi egyszer elaludt gitározás közbe az utolsó 3 számon, de
nem hibázott. Biztos fáradt volt.
Kolera: Igen nagy
lehetőséget kaptatok a szélesebb körű ismertségre azáltal, hogy bekerültetek az
ősszel induló Punkhenger turnéra. Mit vártok a turnétól, tudjátok-e már mennyit
játszhattok, best of programmal készültök vagy az utolsó lemez dalait nyomjátok
inkább? 3 év alatt 3 lemez, folytatódik a sor 2014-ben is? Vannak már új
dalaitok? Milyen jövőt képzeltek el a zenekar számára, mit szeretnétek még
elérni?
Zombye: Igen szerintünk is nagy dolog ez a zenekar
életében, és meg is próbáljuk kiélvezni.
Hogy mit várunk? Szerintem játsszuk amit eddig is, aztán majd elválik. Új lemez
az idén biztos nem lesz az idő miatt. Persze íródnak az új számok, 4 szám már
teljesen kész van, de a szövegek is már nagyjából meg vannak, csak majd idő
kell a kidolgozásukhoz. 2015-re
tervezzük a felvételt. Ha még idén belefér akkor még egy „videoklipet”
szeretnénk csinálni az „Így nőttünk fel” című számra.
Robi: Fasza
lesz!!! Az különösen jó,hogy Székesfehérvár kivételével még egyik városban se játszottunk.
Jól fogjuk érezni magunkat a turnén abban biztos vagyok. Gondolom 30-40 percet
játszunk. Mindig Best of-ot játszunk, kb 40 számunk van és a régebbi számokat
sem akarjuk kihagyni.
Nem lesz idén új
lemez,de jövőre igen. 4db szám már
teljesen kész van. Jól mennek a dolgaink mostanában ilyesmi jövőt szeretnék mint
a jelen. Jó lenne ha játszhatnánk egy két nagyobb nyári fesztiválon,meg természetesen minél szélesebb körbe megismernének minket…
Yoko: Nagyon örültünk,
hogy sikerült, szerintem nagy dolog egy zenekar életében az első turné.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer turnéra megyek, fiatalkorom két nagy
kedvenc bandájával. A koncertprogramot már összeírtuk (régi és új dalok
egyaránt) és négy koncerten kipróbáljuk, aztán gőzerővel toljuk a turnén.
Miki: Célok: Kifizessem a lakáshitelem J A jövőbeli célok az új autó J A viccet félretéve:
Szerintem is biztos nagyon jó lesz a turné. Megpróbálunk maximumot
kihozni magunkból. Új lemez lesz, folyamatban van a dolog, íródnak a számok,
ahogy időnk engedi úgy csináljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése