A békéscsabai Ifjú Gárdisták zenekar a 90-es évek egyik klasszikus bandája, népszerűségük 30 éve töretlen. A zenekar frontembere Matkócsik András, azaz Mati (R.I.P.) volt, a fanzinek is őt találták meg és a Kolerában is csak vele készült interjú, amely eléggé egysíkú és információszegény sajnos, ráadásul a többiek szerint helyenként nem is fedi teljesen a valóságot. Ez az állapot viszont most megváltozik, mert felbukkant a gitáros-zeneszerző Riba Róbert - egykori becenevén Liba - aki egészen más szemszögből és sokkal bővebben mesél a csapat történetéről.
Kezdjük a sztori legelején, hogyan és miképpen született meg az Ifjú Gárdisták?
'92 nyár végén ősz elején próbáltunk a Melósban a Carrion nevű death metál
zenekarral. Én gitároztam, Sörös Gergő hörgött, Martincsek Kázmér dobolt és
Marksteiner Béla basszusgitározott, de szerintem Béla pont ezen a próbán nem volt
ott. Ekkor bejött Mati a próbaterembe valakivel (szerintem Boldog Fecóval, mert ők
nagy haverok voltak)... gondolom kihallatszott az utcára a zene... aztán nem tudom
hogy, gondolom Mati megdumált, hogy játszunk valamit. Én elkezdtem valami 4
hangos punk témát játszani és Mati azonnal elkezdett valami szöveget nyomni rá... de
annyira klappolt az egész pillanatok alatt. A death metál zenekarban görcsöltünk,
kigyakoroltuk, ez meg pikk-pakk megvolt. Szerintem fel is lett véve valami szar
magnóval. Most arra nem emlékszem, hogy ez az első próba után volt, vagy a
második után, de a jelenetre emlékszem, hogy Matival kimentünk a próbaterem elé
és dumáltunk, hogy ezt csinálni kéne, mert fasza. Pont arról beszéltünk, hogy akkor
vegyük be Gergőt basszusgitárosnak ő meg pont kijött az ajtón és azt akarta
kérdezni, hogy beszállhatok?... ez is eléggé könnyen ment. Úgyhogy ez volt az eredeti
4-es felállás. (Mati-ének, Liba-gitár, Gergő-bass, Kazi-dob)

92 november 20-án volt az első koncert a Melósban. Eljött vagy 20-30 ember... de ez
nem kevés, mert ez a Melós ez egy lepukkant MSZDP (talán jól emlékszem a párt
nevére) székház volt, réges-régen voltak ott koncertek, de akkorra már egy düledező
épület volt... egy büfé nem volt benne, szóval ezt inkább egy nyilvános próbának
nevezném... de arra jó volt, hogy kaptunk pozitív visszajelzéseket, meg pogóztak is...
szóval én innen számítom a kezdetet. Egy kis érdekesség, nyilván volt gitárom előtte,
de a koncert előtt eladtam és ott volt a próbateremben egy geci szar sg formájú
hulladék... azzal nyomtam le ezt. Ez olyan szar gitár volt, hogy behangolni sem
lehetett rendesen és voltak vele földelési gondok... tehát a gitárból kilógott egy drót,
azt csavarta rá az ember a jack dugóra és úgy dugta be a jack aljzatba :) Hát koncert
végén földhöz is basztam :) Nem tudom mit szólt az a zenekar akié volt (ők is a
Melósban próbáltak)... de végülis nem tört el :) Másnap reggel vettem egy gitárt
(egyébként is nyilván vettem volna, de motivált a koncert)

Hogyan született meg a nevezetes Másvilág klip, amely ma közel 70 ezres nézettségnél
tart, és minden idők egyik legjobb klipje magyar punk szinten és szerinted mitől ilyen népszerű, hogy rengetegen feldolgozták?

Az nem igazán tudom, hogy volt pontosan, de Mati elküldött egy demót a Magyar
Televíziónak és minket választottak ki a Jeee műsor 5. részében. Ez tök ütős volt
gondolj bele, 15 éves vagyok és azt mondták, hogy találkozzunk az MTV előtt...
felmentünk, odataláltunk és kurvára nem volt ott senki. Rákérdeztünk a portán,
senki nem tudott semmit az egészről. Aztán megállt egy kisbusz... beszálltunk.
Kérdezték, hogy hol vannak a hangszereitek? Mi mondtuk, hogy otthon :) És hol
laktok? Mi ketten a Lencsésin ők meg a Kazinczyn :) (ezek békéscsabai lakótelepek)
Aztán felvettünk kép anyagokat és mondták hogy fel kéne venni újra a zenét, mert a
felvételen amit küldtünk túl hangos volt a basszus (valójában azon a felvételen nem is
volt basszusgitár :) ) Azt akarták, hogy menjünk haza estére és másnap jöjjünk fel a
hangszereinkkel. Az igazság az volt, hogy csak nekem volt normális gitárom, Gergőnek fos basszusgitárja volt, Kázmérnek meg Amati dobja, Matinak meg soha nem volt cucca (néha volt valami rossz mikrofonja, de soha nem vett énekcuccot). Úgyhogy mi nem akartunk hazajönni, mert nem lett volna értelme.

Ami gáz volt, hogy Mati katona volt és csak 1 napra volt kimenője, úgyhogy volt
para, hogy nehogy az legyen a vége, hogy hadbíróság elé kelljen állnia... na de nekünk
vidéki suttyóknak nem sokszor van ilyen lehetőségünk az életben, hogy "sztár"-ként
kezelnek... úgyhogy maradtunk. Valaki felajánlotta a stábból, hogy aludhatunk nála. Úgyhogy abban a házban aludtunk, amiben a Szomszédokat forgatták... nem semmi élmény volt ez akkor. Másnap mentünk stúdióba. Én másnap lettem 16 éves :) úgyhogy ez emlékezetes szülinap volt. A stúdióban 2 és fél óra alatt vettük fel a Másvilágot. Ebben benne volt a dobprogramozás (mert dobgép van benne), a feljátszások, feléneklés, a gitárszóló megírása és egy új versszak megírása, mert valami

cigányellenes szöveg volt benne... és a keverés. Szóval jó hamar összehoztuk :)
Aztán a műsor megszűnt és soha nem lett leadva az MTV-n. Pedig az újságban is
benne volt, hogy a punk rock honi túlélői. Aztán Mati pár hónap múlva felment
Pestre és átmásolta videókazettára... úgyhogy így lett meg nekünk is. A Másvilág c
számot a Varietas stúdióban vettük fel Újpesten 1993 április 21.-én.
A klipforgatásnál, amikor úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza a hangszerekért, akkor szereztek nekünk egy gitárt és egy basszusgitárt (ez van a klipben is). Amin én játszok, az egy bazi jó Kramer volt, addig nem is fogtam ilyen jó gitárt a kezemben (nyilván Gergő sem olyan basszust).Érdekessége, hogy azt úgy csempészték be az országba, hogy a fejről lekaparták a Kramer feliratot, hogy megspórolják a vámot. Mondjuk akkor még más világ volt :) :) :)

Szóval röviden szerintem azért ilyen népszerű a Másvilág, mert egyszerű és slágeres.
s nem utolsó sorban azért, mert frankó klip lett hozzá csinálva, bár nekünk ebbe semmi beleszólásunk nem volt. A műsor készítői csináltak mindent, ők találták ki bele a fagyizó kispolgárokat is, mi is már csak a kész klipet láttuk.
Beszéljünk a zenekar demóiról és kiadványairól.
Az IG-nak NEM volt soha hivatalos felvétele!!! Koncert is max 20 volt. Koncertekre
Mati másolt vagy 10 kazettát fénymásolt borítóval és azt ott eladta, aztán a
következőre megint, de azon már más számok voltak, más volt a demo címe és más borítója volt. Gergő 2-3 kazettát "terjesztett", az orosházi koncertet, próbatermi felvételeket és az egyik Melós koncertet... összesen 50-60 kazettát küldött szét. Stúdióban is csak 2-szer voltunk, egyszer a Másvilágot, egyszer meg 4 számot vettünk fel. Ezen kívül volt még egy jobb felvétel a próbateremben keverővel, egyébként meg a próbatermi felvételek kis egykazettás magnóval lettek felvéve. Ha valami nagyobb helyen léptünk fel és volt rá lehetőség, akkor a keverősnek adtunk egy kazettát és felvette... ennyi! Én csak a Búcsúkoncertig tudok nyilatkozni, utána még elmentek stúdióba felvenni pár számot (tudomásom szerint 1 új dal volt rajta) nagy kínlódással, mert Kiskollár finoman szólva sem volt jó gitáros. (Eleve ő Leventéhez járt gitározni tanulni, tehát csak véletlen csöppent bele a felvételbe) Ezen se Gergő, se én nem játszottam.
Szóval, olyan kurva jó felvételek nincsenek, de szerintem 2 jó cd-t össze lehetne
válogatni, meg kéne masterelni és le kéne takarítani a zajt róla. Egyiken a tervem
szerint demo-k lettek volna, a másikon meg koncertfelvételek. Most is azt gondolom,
hogy ezt jól meg lehetne csinálni, de kérdés az, hogy mi lenne a jogdíjakkal, mert
játszottunk koncerten feldolgozásokat és ezt nem tudom, hogy lehetne úgy kiadni,
hogy rajta vannak a cd-n? Videófelvétel 3 db készült. A klip, az orosházi és kiskunhalasi koncert a laktanyában. Ennyi!

Ki írta a dalokat?
A búcsúkoncertig Mati 2 számnak írta a zenei alapötletét. Ez Graffiti és
a Szóljon az oi!, de ez utóbbi valójában Exploited riff. Az összes többit én írtam. Az
aber weie az valami német gyerekdal szöveg, az államellenes anarchiának meg a
szövegét (vagy legalább is az első versszakot) Boldog Fecó írta, aztán Mati még
hozzá írt. Arról nem tudok nyilatkozni, ha valamelyik dalszövege az valami régi
zenekarának a szövege volt. Egy pár szöveget én írtam: A lében, Vonalban a szerelem,
Jó lenne ha, Nem érdekel... lehet volt még valami, most nem agyalok rajta.... Meg
eleve voltak a dalszövegekben magyar őspunk sorok... valahol ez is volt a célja az
egésznek, hogy felélesszük a haldokló punkot, hisz a 90-es évek elejére nem sok igazi
punk zenekar maradt. Mivel, mint már írtam a Búcsúkoncertig minden számot én
írtam (leszámítva a már említett kettőt), ezért ez az elvontabb zenei oldal tőlem
ered... a szöveg meg nyilván Matié. A Ne ugass bele című dal az a Búcsúkoncert
utáni, ehhez nekem semmi közöm nincs... én sokkal később hallottam először, vagyis
csak belehallgattam... nekem ez már visszafejlődés, persze attól még tetszhet
bárkinek.... de nekem ez már nem IG.
Napok óta ezeken agyalok és arra gondoltam, hogy a Rendszerváltás című számnak a
zenéjét is Mati írta, de már nem emlékszek rá, biztosan nem merném kijelenteni,
lehet én írtam, már nem tudom... de a lényegen nem változtat. Mati írta a szöveget és
én a zenét, de volt egy pár szám, aminek én írtam a szövegét és volt egy pár szám
aminek Mati írta a zenéjét.

Jársz esetleg még punk koncertekre, mi a véleményed a jelenleg futó zenekarokról?
Én totál nem járok már punk koncertekre. Nincs bajom az egésszel, de már totál
nem hallgatok ilyen zenéket. Az tök jó, ha az ember még fiatal és 100%-os az
önbizalma és a lelkesedése, de ez valahol a tudatlanságból ered, mert azt hiszi, hogy
meg tudja változtatni a világot. Ma már nem ezt gondolom. Persze egyetértek azzal,
hogy szar a világ (és egyre szarabb lesz), de az nem megoldás, hogy hangoztatom,
hogy szar-szar-szar, de megoldást nem mondok... meg valahol ez is a rendszert erősíti.
Szelepként szolgál. Hétközben rabszolga vagy, hétvégén egy koncerten meg
kiengeded a feszültséget, aztán hétfőn újra rabszolga vagy... így nem lehet változás.
Ráadásul a punk is egy termék lett. Bemehetsz a punk kiegészítő boltba és
felöltözhetsz punknak. Ma már csak a külsőségek számítanak. Ha viszont igazi punk
életet élsz és belehalsz az önpusztításba, az sem fog senkit érdekelni.

A szűk két év alatt viszonylag sok koncertet sikerült adnotok, tudnál mesélni ezekről?
Esetleg érdekes sztorikat, amelyek bizonyára szép számmal adódtak.

Volt egy olyan koncert a Narancs-ban (az egy nagyon felkapott hely volt annó
Csabán) Itt pl a dobos Béla volt, aki a Carrionban volt a basszusgitáros. Ez is egy
kurva nagy élmény volt, mert itt fellépett a Silence zenekar is, akik tök profik voltak,
de lemostuk őket, a közönség minket akart. Amikor játszottak beüvöltötték sokszor, hogy nem kell Silence, Ifjú Gárdisták :) Aztán koncert után odajött valami gyerek (aki előtte tök bunkó volt velem), hogy hadd szálljon be másik gitárosnak... nyilván nem kellett. Ezután folyamatos tagcserék voltak de én és Mati betonfixek voltunk.

Aztán BMZ (festő, szobrász és performance művész) írt rólunk egy cikksorozatot a
Heti Délkelet újságban... ennek nagy visszhangja volt. (csajomnak a barátnője volt
BMZ csaja)

Aztán volt olyan is, hogy kaptunk valami hivatalos értesítést a párttól, hogy IG néven
mi nem léphetünk fel a Melósban... annyit tudtunk kitalálni, hogy arra az egy
koncertre Anti Ifjú Gárdisták lettünk :) :) :) Itt azért már sokkal többen voltak. Mi a
Melós emeletén próbáltunk és ott is volt a koncert. (kb 20-30nm-en).. voltak akik
lejöttek, mert mint írtam elég rozoga volt az épület és ahogy pogóztak mozgott a
padló :) Aztán ott is volt valami botrány, mert mondjuk úgy hogy megrongáltak a
rajongók egy büfékocsit (ez a piac melletti épület volt és volt olyan piacos aki oda
vitte be a cuccát estére... ez mint kiderült hiba volt :) ). Azért volt ez nagy szám, mert vagy 20-30 tarajas punk gyűlt össze, ami nekünk nagy sikerélmény volt.

Erről van is fent videó... 2 számot eljátszottunk orosházán a laktanyában. Na ez az
egy olyan tag volt a zenekarban, akit totál nem ismerek és azóta sem láttam... jó szar
dobos volt. Mati elvileg úgy kapott kimenőt, hogy ha fellépünk...

Volt egy másik laktanyás az Kiskunhalason volt. Ez tök jó volt! A Kulturális Szemle
dobosa az Mati katonatársa volt. Kurva jó dobos volt, de ilyen szar vendéglátós
zenével léptek fel... aztán minket hívtak vissza.

Volt egy olyan koncert Szeghalmon valami fesztiválon (Rockkoktél), hogy 1 nappal a koncert előtt derült ki, hogy nincs dobos. Kiss Balázs be tudott ugrani Gergő helyére basszusozni és Gergő lett a dobos :) Nyilván itt még jó szarul dobolt, volt olyan hogy 2/4-et fordítva ütötte le. Gondolj bele, hogy punk dob leegyszerűsítve pergő-cin pergő-cin... viszont fordítva meg cin-pergő cin-pergő... hát ez nem ütős volt, hanem inkább olyan mint a cirkusz :), de azért tökös volt, hogy ezt így be merte vállalni, utána meg kurva jó dobos lett idővel.
Ami itt érdekesség volt, hogy nekem is Matinak is taraja volt és a kidobó az velünk
kezdett el bunkózni... szóltunk a szervezőnek és kirúgták... aztán jött a szervező és
engesztelésül bevitt egy helységbe minket és irdatlan mennyiségű kaját hozott. Ami a
gond volt a végén, hogy már nem emlékszem hogy milyen pártnak volt ez a
rendezvénye, de az Erdős Pétert úgy játszottuk, hogy a párt elnökét szidtuk.... na
utána már senki nem barátkozott velünk :) Volt egy szeghalmi osztálytársam, ő
mondta hogy meg is jelent valami újságcikk, hogy botrány Szeghalmon... én ezt nem
láttam soha... Elvileg rendőrök is jöttek, de addig mi már elmentünk.
Itt volt az első feszültség Matival, mert valamiért elkezdett hisztizni, hogy akkor ő
nem énekel... Most mi van??? ... Akkor baszd meg eléneklem én... De ezek az ő
szövegei... Akkor perelj be! :) Aztán megnyugodott és lenyomta rendesen a koncertet.
Nem volt célom énekelni, na de ha tényleg nem énekelt volna, muszáj lett volna
nekem... de nyilván örültem, hogy ő énekelt.

Aztán volt ez a Csalánleves 3 Pósteleken. Ezt BMZ szervezte, nyilván meghívott
minket. Hát ez véggáz volt :) Mi tökre szerettük a CPG-t, kívülről tudtuk a kazetta
minden szavát (a szöveget nem mindenhol értettük nyilván). Volt benne egy ilyen alja
primitívség, hogy "jól van naaaa... naaa... aaaa" Ha ezt ismered akkor biztos beugrik
:) Na most ez egy fesztivál volt, ahol családok is voltak... mi beállítottunk, kezünkben
a gitárokkal és tetéztük ezt a primitívséget :) Jól van naaaa :) :) Hát mondjuk úgy,
hogy hallottam, hogy kérdezték, hogy szerintetek ez a zenekar? Á tuti nem :)
Aztán Mati megdumált életemben egyszer és utoljára, hogy nyomjunk csavarlazítót...
hát teljes káosz lett. Irdatlan készek lettünk, rohadtul be is voltunk rúgva.
Emlékszem, hogy valakivel sétáltam és közben dumáltunk és egyszer csak nem ment
mellettem senki. Kiderült hogy ott volt valami gödör ásva, de valami 2 méter mély és
beleesett... Na aztán jött a koncert Nem túlzok, felmásztunk a szinpadra... Gergőt
konkrétan Mati a kezében vitte fel és tette le a dobokhoz én meg kapaszkodtam a
mikrofonállványba, hogy ne essek le a szinpadról. Bizonyára nagyon jó benyomást
keltettünk, bár eleve igyekeztünk az este megelőző részében is szimpatikusnak tűnni
:) Kezdenénk a koncertet. Ugye az volt, hogy Gárdisták, Prosectura, Tankcsapda. Nekünk azt mondták, hogy a dobhoz nem kell semmit vinni. Nekünk a semmi, az semmit jelent... de pergőt és cineket vinni kellett volna. Se a Prosectura se a Tankcsapda nem adta kölcsön nekünk... végülis ezt meg is értem :) Aztán Mati beszólt a mikrofonba, hogy valaki nem tud bevinni Csabára? Szerzett kocsit, betört a Melósba, berúgta az ajtót, és Kázmér nagyon féltett dobjából elhozta ami kellett... lement a Prosectura és a Tankcsapda és végre jöttünk mi. Gergő dobolás közben hányt :) Odament hozzá a hangmérnök, aki dobos volt és megkérdezte, hogy: átvegyem? :) A Csalánleves 3-on Kiss Balázs volt a basszusgitáros és a cigánymentes övezetnél ő lejött a színpadról (erre az egy számra). Egyébként mi sem voltunk nácik, olyan ez, mint hogy Sid Vicious is horogkeresztes pólóban flangált Angliában és nyilvánvaló, hogy nem volt náci... egyszerűen botrányt akartunk.
Ami még érdekesség, hogy az Államellenes Anarchiának itt még más szövege volt.
A BMZ cikksorozat hatására egy Béla Vali nevű újságíró nagyon nem kedves cikket
írt rólunk, ezért itt az Erdős Pétert, Béla Valival helyettesítve játszottuk el. Na itt
már azért volt olyan ember, aki kalapács nyéllel pogózott. Ami emlékezetes
számomra, hogy szám közben valaki felnyúlt a színpadra és két effektpedál között
elvágta a kábelt... azért ez durva... El is hallgatott a gitár. Én vagy 6-8 pedált
használtam, úgyhogy úgy oldottam meg, hogy egyet kiiktattam... szóval végülis nem
volt nagy gond... de azért ez nem semmi volt.

Volt olyan koncert is Békésen, hogy Hobo előtt léptünk fel egy fesztiválon... fellépett még a Sturm und Drang is. Utólag azt hallottam, hogy Hobo nagyon dicsért minket.
Volt egy koncert Orosházán. Mi, Prosectura, Kulturális Szemle. Elég jó volt. :)
Szerintem a legdurvább pogo volt, amit testközelből láttam. Voltak ilyen nagymágocsi
punkok... ezek ilyen szekrény méretűek voltak, valamelyik 1 évvel tovább volt katona
:) Kért tőlem az egyik 1 szál cigit (100-as Helikonom volt) Kérdezte, hogy ez milyen
cigi? Mondom Helikon. És miért ilyen hosszú? :)
Olyan pogó volt, hogy táncoltak a 60-70 kilós gyerekek, aztán bement a 3-4 vaddisznó
és kis túlzással repkedtek az emberek. Volt olyan, hogy valaki leült a színpad szélére
pihenni és jött egy szekrény és fejbe rúgta, hogy "táncoljál!!!" Még azt sem lehetett
mondani, hogy a színpadon teljes biztonságban volt az ember, mert a színpad felé is
repkedtek a sörösüvegek és a falon robbantak szét. Erről is lett újságcikk...

Akkor a PECSA tehetségkutató... Ez a "klasszikus" 4-es felállásban volt, mindenki
belőtte a taraját (Mati és én biztos), aztán 2 számot játszottunk. Én a 2. számnál
kezdtem volna tombolni, de kontaktos lett a gitárkábel, felrohant a hangmérnök és ő
tartotta addig, amíg a szám ment (hogy szóljon a gitár)... micsoda pech, hogy
életemben nem volt még ilyen kábel gondom, csak pont most. A zsűriben benne volt
az Akela egyik tagja és leócskázta Leventét, hogy miért nem mozog. Levente
felmérgelte magát, hogy Sid Vicious sem tombolt a koncerteken, aztán mondta, hogy
ő nagyon sokat dolgozott, hogy meg tudja venni ezt a basszusgitárt, de akkor játszuk
el újra és akkor megígéri, hogy a színpadon semmi nem marad :) :) :) Hát, nagyon
megtapsolták a hallgatók, de nem jutottunk tovább. A Nyers nyerte meg, az Üveges
Csirkeszemek lett a 3. Mi úgy emlékszem 1 ponttal maradtunk el a 3. helytől, ami
még továbbjutó volt, de a pontegyenlőségek miatt így vagy 6-7 körül végeztünk. 30
évvel ezután nem biztos, hogy 100%-osan pontosan emlékszem

Mikor és hogyan tanultál meg gitározni, milyen volt az első gitárod?
Totál magamtól tanultam gitározni. Vigyázni kell ezzel a gitározni tanulással, mert nézd meg azokat a gyerekeket, akik zeneiskolában tanulnak gitározni. Valószínű, hogy ötször körbe gitároznak engem, viszont a gond az, hogy majdnem mindegyik tök ugyanúgy játszik. A tudás lehet korlát is, mert nem kezdenek el kísérletezni, hisz ők tudják... mi meg ha találunk pár akkordot, ami jól szól, akkor mi örülünk neki és ez a lelkesedés át is jön. Soha nem fogok úgy gitározni, mint ők, viszont ők sem fognak soha úgy gitározni, mint én. :)
Szóval szerintem kb 13 éves lehettem, volt egy osztálytársam, aki Star Wars fan volt, nekem meg volt valahonnan pár képregényem (szerintem papírgyűjtésről hoztam haza) és a srác adott érte egy full szar akusztikus gitárt, amin 1 húr volt csak ( a vastag E... tehát E6) és én már aznap írtam is egy számot... de ez nyilván kibaszott béna volt... a gitáron a húrt felülről, hüvelykujjal fogtam le :) ... aztán csak belejöttem valamennyire. Soha nem arra mentem azóta sem, hogy valakinek a valamijét el tudjam játszani, csak az érdekelt, hogy a saját számaimat jól tudjam játszani. Egyszer egy dobos srác azt mondta rólam, hogy a virtuóz gitárosokhoz képest nem vagyok olyan nagy szám, viszont amit tudok, azt tudom... Ezzel egyet is értek. Valójában tök mindegy, hogy valaki hogy tud gitározni, az a lényeg, hogy amikor a színpadon áll, a számokat jól játssza el. Senkit nem érdekel, ha azon kívül nem tud semmit.
Mesélj valamit a zenei pályafutásodról, milyen bandákban zenéltél az IG előtt és
utána?
utána?
Miután meglett az 1 húros gitár, aztán gyorsan szereztem egy olyat, amin 6 volt :)
mert a kulcsokkal is gondok voltak... bár ez is szar volt, és ez is akusztikus. Aztán
összeálltam Firgával, ő diplomatatáskán dobolt :) (Később a Score nevű
zenekarban, ami ilyen újgenerációs P Mobil vonal... nyilván nekem nem jön be, de
vannak videóik a youtubeon... meg Firga jó dobos lett) Ez volt a Damnation. Akusztikus gitárral grindcore :) :) :) Sajnos nem maradt meg semmilyen felvétel, de ez csak nekem sajnos, mert valójában ez a project szóra sem érdemes.
Aztán jött a Carrion, ami death metál volt. Itt nyilván már volt torzított gitár is, meg
dob, meg basszusgitár. Volt 2 demo, lehet Gergő terjesztette is. Az a baj, hogy volt egy
felvétel a próbateremben, amiben volt még egy gitáros, és az brutál hangzású volt
(nem szakmailag), de az is elveszett.... A Carrionban Gergő hörgött. 1 koncert volt
összesen, azt meg nem vette fel a keverős hiába adtam neki kazettát. Érdekesség,
hogy az az egy koncert az már azután volt, hogy volt az első Gárdisták koncert.
Volt egy olyan, Fatalities... vagy valami hasonló volt a neve... igaziból ez grindcore volt, de tök improvizálás volt az egész. 1 vagy 2 alkalom volt, amikor impróztunk, tehát akkor volt 1-2 demo is :) Talán Gergő terjesztette ezt is, de igaziból semmit nem tudok erről... végül is, itt csak vendég gitáros voltam... talán volt olyan is, hogy hangszereket cseréltünk a felvételen... már nem emlékszem.
Aztán jött az Ifjú Gárdisták.
Aztán csináltam egy olyat hogy Total Car (bár nem tudtam, hogy volt pesten egy
olyan hely) Ebben már szintis is volt, és én gitároztam és énekeltem, volt
basszusgitáros, dobos, meg volt még egy szólógitáros. Ez ilyen darkos-rockos valami
volt, kicsit még punkos pillanatok is voltak benne. Van valami kazettám, meg
felléptünk valami fesztiválon az Ektomorf előtt Dévaványán '95-ben.
Aztán Master of Pain. Ez 1 gitárral lett csinálva, jó sok effekt volt rajta,
instrumentális volt. Volt egy demo, de ez sem lett terjesztve, koncert sem volt.
Aztán volt egy olyan, hogy The International Gitanes... Én csak énekeltem, volt egy
szintis (Juhász György), meg egy "számítógépes" (Csatári Ferenc) Volt egy pár koncert, meg 2 demo, meg rádióban is voltunk... valamennyi minimális kazetta el lett adva, szerintem 50 (a végére azért ez már vállalható volt)

Szerintem idáig ezek szarok voltak a Gárdistákon kívűl. Bár lehet kiforrhattak volna,
de szétestek idő előtt... meg nekem nincs meg az a tulajdonságom, hogy koncerteket
szervezzek, vagy vadásszak fellépési lehetőségeket.

Kb 1997-nél járunk (ekkor 20 éves voltam), ekkor jött a neuroplastic. Ebből bazi nagy
ütés lehetett volna akkor, ha van egy normális manager. Itt összeálltam Gyarmathy
Zsolttal aki előtte a Syntax Errorban szintizett. Az első demo nagy része még a jobb
Gitanes számokból állt, de igaziból ez magyar Prodigy akart lenni... volt egy 98-as
demo, ami még aktuális is lett volna... volt egy jópár koncert, valójában tetszett is az
embereknek... de mondom nem vagyok koncertszervező. Volt egy pár rádiós
beszélgetés is, meg volt egy olyan számunk, hogy össze lett vágva a pepsi reklám,
hogy szia Kata vagyok, van még egy Pepsid? meg a ponyvaregényből amikor Bruce
Willis csaja ott hagyja az óráját. Bazd meg, bazd meg a kurva anyád bazd meg,
tudod te milyen hülye vagy bazd meg, te olyan hülye vagy, te egy hülye picsa vagy.
Egyébként ez nem az én ötletem volt, de csináltam belőle egy primitív techno nótát,
talán ez volt a legsikeresebb, ezt sokszor leadták a helyi rádióban egy esti műsorban.
Aztán Gyarmathy kiszállt, mert gyereke született. Akartam bevenni 2 táncost (mint a
Prodigyben) csak igaziból ezek rapperek voltak és ennek hatására csináltam egy rap
lemezt (sosem voltam rapper, de itt nagyon sok tartalmat lehetett közölni... voltak
akik 15 évvel rá is el voltak ájulva a szövegeimtől... szerintem itt van az utolsó
rendszerkritikus punk megnyilvánulásom a dalszövegekben) Itt már nagyon ki
akartam adni egy lemezt (2000 körül vagyunk) Ki lett adva a kazetta, az Aboriginal
lett volna a szponzor a reklámkampányhoz a Z+ zenecsatornán (nyilván kiadó nem
adta ki) csak aztán a kazetták be lettek adva a Gonghoz, hogy bárki megvehesse az
országban, ha kedvet kap a klip láttán. Bár így utólag nem erről a számról kellett
volna klipet forgatni, mert ez nagyon popsláger :), de a többi szám nem volt ilyen
kommersz. Ami érdekesség, hogy a klipben Mikee Mykanic táncol, azóta ő nagyon
híres lett, van olyan száma aminek milliós nézettsége van... Aztán az történt, hogy
felgyulladt a Gong és elégett mindenem... úgyhogy másodjára is a siker kapujában
nem volt lehetőségem az utolsó lépést megtenni (az első a Gárdistáknál volt, amikor
végülis a klip nem ment le a Magyar Televízióban) Ekkoriban költöztem ki Csabáról
Dobozra... erre ment a 2 ingatlan közti különbözet.

Ami lemez elégett annak az volt a címe, hogy This no All (ez valójában disznóól :) )
ebbe volt Gangxta Zollee ócskázás is, volt egy pár cikk is... valójában a zenét
dícsérték (ezt egyedül írtam teljesen) viszont a szövegeket meg szidták... ami furcsa,
mert 15 év múlva meg a szövegeket dicsérték :) Ez a dal itt eladó kérem, hogy heroinra legyen pézem... meg.... Baszd meg én nem leszek rabszolga, mert az életünk nem lehet egyforma :) ..ilyenek. Ezzel egy időben készült egy másik lemez is, ez instrumentális elmebaj electro zene. Ezt nem egyedül írtam, hanem Baukó Adriánnal (bár ő totál nem zenész, amiket beírogatott dallamokat azt kijavítottam... nyilván sokkal többet dolgoztam ezen a lemezen én, de nélküle nem ilyen lett volna az biztos.
Volt egy szám, az volt a címe, hogy "Füstlyuk". Bár szöveg nincs benne, de
arról szól hogy az indiánoknál volt olyan, hogy füstlyuk... ástak egy gödröt,
belemásztak az indiánok, tüzet gyújtottak benne, füstmérgezést kaptak, és amit
hallucináltak, azt elmondták a varázslónak, aki ebből tudott jósolni (pl csaták
kimenetelére). Szóval ez erről szól, hogy fogy el a levegő... és itt nyilván megfulladnak
a végén :) Ez hidd el geci őrület nagy munka volt. Konkrétan ez a szám 2 héten át
minden este, egész este... nyilván akkor még nem az volt, hogy fogok 3 groove-ot és
összedobom.... A Fasttrackerből ennyit tudtunk kihozni.

Neuroplastic cd-m nekem van 10 :) ebből egy pár maxi, de a többi album. Mindegyik
más műfajú... a végére már nagyon elmebajok voltak 1997-2003 között létezett.
Mondjuk úgy, hogy elég nagy zenei nyitottság kell ahhoz, hogy ezt az ember
kellőképpen tudja értékelni. Tegnap, hogy ennyit beszéltünk róla, meghallgattam a k-minor lemezt, hát full depressziós lettem a végére :) Mondjuk a művészet célja eleve nem a szórakoztatás...

Egyébként a Neuroplastic volt az a zenekarom, ami az IG után a legsikeresebb volt.
Voltak újságcikkek is... koncertek is sok ember előtt... de nem tudtam kitörni a
környékről, de erre biztos nem lehet azt mondani, hogy primitív.

Ezután volt egy elég meghatározó spirituális élményem és ezután más oldalról
közelítettem meg a zenét... Csináltam még 5 Riba Róbert cd-t, ebből nincs feltöltve
semmi sehova, nem is volt se terjesztve, se semmi...

Csak ugye Dobozra költöztem, itt meg senki nem is hallott ilyen réteg zenékről... A
Riba Róbert lemezekhez sem találtam normális zenészeket ezért sokat inkább én
hangszereltem meg. Itt már kezdtem visszatérni a gitárhoz... de nem elektromoshoz,
hanem klasszikushoz.

Fontosnak tartom elmondani az elméletemet a zenéről. Az köztudott tény, hogy
mindig akkor van boldogság vagy akár katarzis, amikor nincs jelen az Ego. A
spirituális könyvek mindig ezeket a példákat hozzák fel, hogy pl tüsszentés közben
(mert akkor csak a tüsszentés van) vagy orgazmus közben... A zenénél is ez van, de
ennek több útja van. Az egyik (ilyen volt az IG is, de pl a metál zenekarokra is igaz
ez), hogy megy az alacsony rezgésszintű zene, növeljük-növeljük az egót, aztán
kipukkan és katarzis van. A másik, bár ebben én nem vagyok otthon, ha olyan
zenéről beszélünk, amire táncolni lehet. Itt el lehet jutni arra a szintre, hogy az ego
már nincs jelen csak a tánc... és ez nyilván örömet okoz... vagy ehhez nagyon hasonló
a jazz vagy progresszív zenék amiben a bonyolultság tobzódik és ugyanez a vége... A
mostani zenéim ellentétes irányból közelítik meg ezt... itt nem növeled az egót, hanem
folyamatosan engeded el, mint pl a meditációs zenéknél. Természetes, hogy aki az első
kategóriájú zenéket hallgatja, annak ez nem jön be, mert nem üt eléggé, vagy
lagymatag stb.... de ennek nem is ez a célja. ez pont az érzékenységről szól. Ezek
olyan dalok, amik a szomorúságban keresik a szépséget... ja ezek már Ribaldo néven
futnak... igaziból ez most a szívem csücske :)

Az IG 30 éve töretlen népszerűségnek örvend a magyar punkok körében.
Olvastad a HVG cikket, amelyben az áll, hogy egy népszerű amerikai garázszenekar a
Másvilág klipjét ajánlja a rajongóinak, mint egyik kedvenc dalukat? Szerinted miben
rejlik a zenekar népszerúsége még így 30 év után is?

Amitől az IG népszerű volt így utólag okoskodva, hogy hiteles volt, nem akartunk
többnek látszani, nem akartunk bonyolultabb zenét játszani, mint amennyire zenélni
tudtunk, hittünk az egészben és ez az energia átjött.
A HVG cikket olvastam, egy régi csabai punk, Toga (Tóth Gábor- Piaci Körséta)
osztotta meg az idővonalamon... hát jól meglepett, de jó cikk, nagyon megtisztelő.

Hogyan kerültetek a Genyó Szívó Disztroly válogatásra? Tudsz valamit a
Másvilág Distribuition ról, amely az utolsó legismertebb demót terjesztette?

A Genyó Szívó Disztroly az Gergőnek volt köszönhető, mert jóban volt Bucóval (GSZD). A Másvilág terjesztés az Lorrie nevéhez fűződik... most be is ugrott, hogy Mati mérgelődött is, hogy miért az a neve, ami egy számunk címe? Lorrie egyébként pólókat szitázott akkoriban és azokat adta el. Rémlik is ilyesmi, hogy megkérdezte, hogy csinálhat-e IG kazettát? Kb az volt a válasz, hogy: Tőlem?! :) Gondolom azért mentünk bele ilyen könnyen, mert a pólónyomások miatt volt ismeretsége és legalább jobban elterjedünk.
Hogyan ért véget számodra ez az IG történet?

Mati azt mondta a cikkben, hogy mi az elsőtől az utolsó percig jóban voltunk. ... szerintem az elsőtől az utolsó előtti percig.
Ami miatt vége lett az IG-nak az az, hogy Mati ellenem hangolta Leventét, de ez olyan szintre ment, hogy Levente azt mondta nekem (már nem emlékszem pontosan a szövegkörnyezetre), hogy mindjárt leütlek, vagy valami ilyesmi...
Na ez tette be nálam... Akkor mondtam, hogy ezt akkor hagyjuk, így nincs értelme folytatni. Ez a búcsúkoncert előtt volt. (Természetesen nem Leventére haragudtam, a mai napig jóban vagyunk.)
Én ezt az egészet árulásnak vettem. Matival barátok voltunk, de bennem úgy él, hogy az IG-at Mati baszta szét. Amíg mi jóban voltunk, jól működött a Gárdisták. Mellesleg mindenkivel, aki valaha játszott az IG-ban, azzal a mai napig jóban vagyok, Matival viszont senki nem tartotta a kapcsolatot utána.
Ami egyébként érdekes dolog, hogy az elmúlt 30 évben megjelent cikkekben mindig azt nyilatkozta Mati, hogy a 4 számos stúdió felvételen azért ő dobolt, mert Gergő nem jött el a stúdióba. Muszáj az igazság mellé állnom! Gergő ott volt a stúdióban, még össze is szerelte a dobot. Én annyit érzékeltem az egészből, hogy veszekedtek Matival és Gergő elment., így Mati dobolt. (Egyébként nem dobolta fel rosszul)

A napokban beszéltem Gergővel emiatt a cikk miatt. Ekkor derült ki, hogy Mati ultimátumot adott Gergőnek, hogy csak akkor dobolhat a felvételen, ha kiszáll a Carwashtagnachtból... így Mati dobolt abban a 4 számban. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Gergőnek kezdett már fontosabb lenni a Carwashtagnacht, mint a Gárdisták... de Gergő járt rendesen próbára, meg koncerteken is ő dobolt (ezután is), szóval nekem ez nem okozott gondot. A véleményemet megtartanám magamnak erről a dologról, de fontosnak éreztem, hogy elmondjam a tényeket.
(Ráadásul az meg nagyon rendes dolog volt Gergőtől, hogy miután kiszálltam ő azért nem ment el a stúdióba, mert nem én gitároztam)
A Búcsúkoncertről annyit, hogy fenomenális volt. Ahhoz képest, hogy
semmi normális hanganyagunk nem volt, ott volt vagy 300 ember,
akik csak miattunk jöttek el. A Szóljon az oi-ra skinheadek és
punkok együtt táncoltak. Előzenekarunk volt a Kulturális Szemle,
akik sokkal híresebbek és profibbak voltak nálunk, volt vagy 5 demo-juk és
senkit nem érdekeltek... Tényleg nem semmi volt.

Persze lehetett volna ebből a történetből sokkal nagyobb dolog is... lehet azon elmélkedni, hogy mi lett volna ha... Mi lett volna, ha nem szűnik meg a Jeee műsor és az MTV leadja a klipet? Mi lett volna, ha felléptünk volna legalább egyszer a Fekete Lyukban? Mi lett volna, ha lett volna egy managerünk? Nyilván ezt a hullámot, amit mi keltettünk, sokkal jobban meg lehetett volna lovagolni... de tudod, én abban hiszek, hogy az embernek meg van írva a sorsa. Ez nem volt egy túl hosszú történet, de emlékezetes volt és nem csak számunkra :)
Mati egyébként kurva jó frontember volt, és bazi lelkesítő, ráadásul kurva sokat nevettünk... ezt biztos nem lehet pótolni, tehát IG koncert 100% hogy nem lesz már.
A napokban sokat beszélgettem a többiekkel és mindenki jó szívvel emlékszik erre az időszakra... úgyhogy ez egy ilyen történet volt.
Ifjú Gárdisták "klasszikus felállás":
Mati - ének
Liba - gitár, vocal
Gergő - dob
Levente - basszus
Mati - ének
Liba - gitár, vocal
Gergő - dob
Levente - basszus
Tagok voltak, vagy játszottak a zenekarban:
Kiss Balázs - basszus ( több koncerten)
Marksteiner Béla - dob (a Narancs klubos koncerten)
Martincsek Kázmér - dob (több koncerten és a videoklipben is ő van)
Gergő - basszus (több koncerten és a klipben is)
Böde Róbert - dob (csak az orosházi Kulturális Seregszemlén a laktanyában)

Kollár Attila - gitár (miután kiszálltam, az utolsó stúdió felvételen ő is gitározott fel számokban részeket)
Levente - gitár (miután kiszálltam, az utolsó stúdió felvételen ő gitározta fel a számokat)
Mati - dob (a 4 számos stúdió felvételen)
Koncertek/események, amik valami módon rögzítve lettek (A teljesség igénye nélkül):
1992 november 20 - Békéscsaba Melós klub (Első koncert)
1993 február 26 Orosháza Kulturális Seregszemle
1993 április 20-21 - Klip forgatás/stúdió
1993 május 7 - Békéscsaba Narancs klub
1993 június 28 Kiskunhalas
1993 június 28 Kiskunhalas
1993 július 26 Szeghalom Rockkoktél
1993 augusztus 26 - Csalánleves Póstelek
1993 szeptember 18 - Békéscsaba Melós klub
1993 október 15 - A Lokomotív Rádióban voltunk vendégek
1993 október 30 Békéscsaba Ifi-Ház Rockbörze'93

1993 november 20 - Békéscsaba Melós klub
1993 december 28 - Orosháza Ifjúsági ház
1994 február 18 - Békéscsaba Füge Klub
1994 április 7 - Budapest Petőfi Csarnok tehetségkutató
1994 július 6 - Dánfok/Békés
1994 szeptember 3 - Békéscsaba Sörkert - Búcsúkoncert (Utolsó koncert)

Köszi az interjút!
(c) Ács-Tari Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése