PUNK '80 - MÁSODIK MOHÁCSI VÉSZ - Boldog punk napok egy baranyai kisvárosban VÍRUS, ELYSIUM 4. RÉSZ - Bálint Zsuzsanna








Ha Mohácsról, a déli határ mellett fekvő Duna menti kisvárosról hallunk, sok minden eszünkbe juthat a mohácsi csatától kezdve a busójárásig, azt viszont még a magyar punk történelemének legnagyobb ismerői sem sejtik, milyen virágzó zenei élet zajlott itt a 80-as évek elejétől. Közel tucatnyi zenekar működött itt a 80-as évek eleje óta az Andaxintól és a Káosztól kezdve a Víruson át a legnevesebb Üldözési Mániáig.


A sztorit rendhagyó módon a közepén kezdjük a Vírus és Elysium zenekarokkal, amelyekről a legtöbb kép és hanganyag maradt fenn. A korszak egyik ismert figurája Zentai "Lapát" Attila, aki mindkét zenekarban alapítótag volt, de országos ismertséget csak pár évvel később az Üldözési Mániával, majd több skin zenekarával szerzett. Sajnos betegsége miatt egyelőre nem tud hosszabban mesélni, de sokat segített az interjúk elkészítésében. Negyedik szereplőnk Bálint Zsuzsanna, aki már 12 éves korában punk volt idősebb fiútestvérei hatására. A szerepe több okból is különleges, hiszen lányokból sosem volt sok a punk közegben, másrészt egy rövid ideig énekesnőként szerepelt az Elysium zenekarban, melynek emlékét szerencsére a szalagok is megőrizték.




Kolera: Akkor kezdjük onnan, hogyan kerültél bele ebbe a közegbe? Ismerősök, vagy tesó, haverok?

Zsuzsa: A punk úgy jött be, mint újhullám. A bátyám a Csókával nagy haverságban volt, hozta a srácokat, mentek koncertekre, kékre festették a hajukat ez hatással volt rám. Pontosan nem is tudom hogyan kerültünk egy bandába, a pécsiekkel is sokat összejártam.

Kolera: Csóka volt az egykori Andaxin zenekarban ugye?

Zsuzsa: A bátyámmal egy csapatba jártak, tehát bandáztak és sokat jártak hozzánk. Meg ha észrevetted, mindegyik ilyen sérült család tudod? Vagy elváltak, vagy 
volt valamimás probléma. Mi voltunk egymásnak a család.

Kolera: És mekkora volt ez a csapat kb.?

Zsuzsa: Nagy élet volt itt a bátyáméknál, még a pestiek is azt mondták, hogy itt nagyobb élet van, mint Pesten. A bátyám a Zoli és mi az együttes voltunk így szorosabb kapcsolatban, mi egy korosztály vagyunk.
Én jártam a pécsiekkel is össze, hétvégi piázás, egy kis buli. Vártak a buszállomáson.
Meg voltak ilyen sziget túrák, átmentünk beültünk a vízbe, lent a sörök és akkor buli, oda is jöttek Pécsről is, Bonyhádról is. Úgy hívtuk, hogy szigeti buli. Szilágyi hozta a magnóját. A rendszer ellen lázadtunk, nem tetszett a rendszer, de ez se tetszik.
Voltunk Szegeden ifjúsági napokon. Ott aztán minden korosztály összejött, bátyámék korosztálya, mi korosztályunk. Együtt voltunk akkor is a Kornélékkal, vasútállomáson aludtunk.
Volt olyan is hogy lejöttek Pestről busójárásra az egész csapat az Élessarokról  A bátyám pestiekkel levelezett, aztán írták, hogy fordítsam már le, mert nem tudják elolvasni, aztán felköltözött, ott nagyon nagy galeri volt az Élessarkon, egyszer volt ilyen felvonulásuk is, hogy megverik a cigányokat.





Kolera: Jó dolgod volt, mert gondolom nem sokan lehettetek lányok.

Zsuzsa: Csak én voltam, sőt a pécsiek között se volt lány, mindenki belém volt szerelmes.
Én a bátyámmal mentem mindenfelé, ők felköltöztek Pestre a volt férjemmel együtt és akkor úgy ismerkedtem meg a pestiekkel, házibuliban voltunk.
Jártunk fel legalább havonta egyszer Kőbányára az Élessarokra, ott nagyon sokan voltak, együtt jártunk a Lyukba. Ment a villamoson a nagy verekedés, skinheadek felszálltak, koncertről mentünk haza vagy koncertre mentünk.
Felszállt egy csomó skinhead, villamos megállt zárt ajtókkal, aztán ment a bunyó. még a bátyámnak mondták is, hogy meghalsz, mert leütötte a főnököt, de csak azért, mert volt velünk egy gyerek, aki beteges volt, epilepsziás meg minden és őt ütötték. Aztán a bátyám nem hagyta.

Kolera: Szegeden milyen volt az ifjúsági napok, voltak koncertek, vagy mi volt?

Zsuzsa: Igen volt minden rockzene, punkzene, volt mindenféle. Voltunk egy csomóan Mohácsról, szegediek is nagyon normálisak voltak, hálózsákban aludtunk reggelre jól eláztunk, de aztán kisütött a nap, ott is az volt a lényeg hogy együtt legyünk.
A bátyámat nem avatták úttörõvé, mert nem érdemelte ki, két év a különbség köztünk, mindenhová együtt mentünk.

Kolera: Beszéljünk akkor az énekesnői karrieredről.

Zsuzsa: Próbáltak és mondták, hogy énekeljek. A Lapátéknál próbáltunk egy pincében. 



Kolera: Hol vettétek fel ezeket a dalokat?

Zsuzsa: Ott lent a pincében. Valaki fogta a kazettás magnót a kezébe és úgy lett felvéve. Azt hiszem a Tamás fogta a magnót.

Kolera: És ez meddig tartott?

Zsuzsa: Engem utána kirúgtak, mert nagyon berúgtam a koncerten. A Szilágyi Misi elaludt valahol, én meg berúgtam. Meg úgy hallottam rendőrök állították ezt is le, mert valami osztálytalálkozóra lett kibérelve a kultúrház. És akkor mondták, hogy igen, munkásosztály.

Kolera: De ha mindketten ilyen állapotban voltatok, akkor ki énekelt a koncerten?

Zsuzsa: Én énekeltem valamit, nem csak mi voltunk ott, a Károly Tibiék is azt hiszem felléptek.

Kolera: Ez volt a Munkás utca?

Zsuzsa: Nem is tudom, hogy hívták őket.






Kolera: Amikor már nem voltál a zenekarban akkor is követted őket? Nem volt harag vagy ilyesmi?

Zsuzsa: Dehogyis, ugyanúgy jártunk koncertekre, volt Pécsen Tankcsapda koncert, akkor még nem voltak híresek, fiatal suhancok voltak ők is, együtt mentünk bulizni az ő kisbuszukkal.

Kolera: Ez mikor volt? 89-90?

Zsuzsa: 90-ben, akkor már megvolt a kisfiam.

Kolera: Meddig tartott ez nálad, mikor volt az amikor már úgy gondoltad hogy nem jársz koncertekre?

Zsuzsa: Hát a gyerekek miatt, de még utána is voltam párszor. De a többiekkel tartom a kapcsolatot küldenek nekem jó kis punkzenéket. Ez egy nagyon széles kör volt mentünk koncertekre találkoztunk a pécsiekkel, bonyhádiakkal, pestiekkel, mindenhonnan jöttek, olyan volt mint egy nagy család, úgy örültünk egymásnak. Legtöbbször Pestre jártunk, Kornél hozta a kis Trabantját aztán mentünk Pestre.
Én voltam először Pesten, ahol a Sotárékkal voltunk egy házibuliban, utána jöttek a haverok is, meg volt a Total 87, 88, 3 napig csak punkzene volt.

Kolera: Lyukba mire jártatok, AMD?

Zsuzsa: Mindenfélére, csak punkzene volt ott is, elfoglalt lakásban aludtunk a kőbányai srácokkal. Minden fizetéskor mentünk fel, de Totálokon mindig ott voltunk, oda menni kellett.

Kolera: Csak autóval jártatok, vagy vonattal is?

Zsuzsa: Persze Pécsen kellett várni két órát a csatlakozásra és ott mindenhonnan összejöttek a haverok, mikor Süttőn volt ez a Total akkor egy egész szerelvény punkokkal volt tele. 

Kolera: Mi volt a legelső koncert amin voltál?

Zsuzsa: Bikini volt az első. Én Pécsre, meg Pestre jártam. A bátyámék Pestre jártak, volt a Fater klub, aztán a Muter klub.


Kolera: Te is voltál ezekben a klubokban, vagy csak a Lyukban?

Zsuzsa: Csak a Lyukban, ők ott laktak el tudtak menni, mi csak havonta egyszer tudtunk menni.
Akkor nem volt ilyen, hogy nem volt pénz cigire, piára vagy belépőre vagy vonatjegyre, akkor valahogy ez így nem számított.

Kolera: Próbáltál valamilyen kábítószert vagy csak piáltál?

Zsuzsa: Én csak piáltam. Bátyámék ragasztóztak, Pálmatex, az volt az olcsó.

Kolera: A zenekarban Lapát volt a főnök, ő rúgott ki benneteket?

Zsuzsa: Dehogy, senkit nem rúgott ő ki, engem rúgtak ki közösen.

Kolera: Rendőrökkel volt valami kaland?

Zsuzsa: Leszálltunk a Déliben és mindjárt motozásra bevittek, a bátyámékat sorban falhoz állították.
Volt hogy bementünk a Csikóhoz, õ egy pesti srác volt, aki egy kajáldában dolgozott, vettünk főzeléket és ő alárakta nekünk a húst, nem kellett kifizetni. Mondom: - Ott vannak kint a rendőrök, tuti hogy ránk várnak. És kint voltak a rendőrök, bent voltunk egy órát és megvártak. Ott volt a Tamás, a Lapát a Kornél és akkor ilyen villámkérdések, hogy hívják, honnan ismerem, mióta ismerem. 
Meg volt olyan Mohácson hogy megállítottak, bevittek, le kellett mosni a fekete rúzst, lefotóztak szemből, oldalról, azt mondták felrakják a faliújságra és azt fogják köpködni.
Ott volt a srác akinek epilepsziája volt és ott voltak nála a gyógyszerek, na mi van drogozunk? A bátyámat elvitték a rendőrõk ki egy ilyen köves útra, jól összeverték. A Tibi bátyámat, ő még az előző generáció volt, utána egyesével elkapta a rendőröket. Nagy bunyós volt. Zoli bátyám nyugodtabb volt, de mikor látta hogy azt a beteg gyereket  akarják verni, akkor repültek szanaszét a skinheadek a villamoson.

Kolera: Ti voltatok a második punk generáció itt Mohácson

Zsuzsa: Amikor ők voltak ott, akkor nagy élet volt, ott volt a Jóbarát kocsma, ott volt a gyülekező. én meg büszke voltam a bátyámra. De nekem volt több skinhead haverom is.

Kolera: Nem volt probléma igazoltatásnál hogy még kiskorú vagy, mit keresel ott?

Zsuzsa: A későbbi férjemnek rendőr volt az apja, igazoltatásnál megkérdezték hogy mit csinál az apja a BM-nél, mert benne volt az igazolványában, azt mondta takarít, mert szégyellte.
A Szilágyi Misit meg egyszer hozzábilincselték a radiátorhoz csak úgy.




Kolera: Jó érzéssel gondolsz vissza erre a korszakra?

Zsuzsa: Semmit nem bántam meg, még egyszer ugyanígy csinálnám,
a barátok is barátok maradtak.

Köszönjük az interjút!

(c) Ács-Tari Béla


Vírus zenekar 1986-87 - Glück Tamás (Nyüves) - ének, Zentai Attila (Lapát) - gitár, Hüfner Kornél - basszus, Halász Zoltán (Maki) - dob

Elysium zenekar 1987-88 - Bálint Zsuzsanna - ének, Szilágyi Mihály - ének, Bálint Zoltán (Reum) - gitár, Hüfner Kornél - basszus, Zentai Attila (Lapát) - dob, a két énekes kiválása után Glück Tamás (Nyüves) - ének




































































.













 







Nincsenek megjegyzések: