A negatív reklám is reklám...

Kilencszer annyian betegedtek meg az elmúlt egy évben Budapesten, mint az előtte lévő években.
A korábbi évekhez képest csaknem kilencszer több hepatitis-A vírussal fertőzött beteget regisztráltak tavaly március óta a fővárosban - írta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) információs lapjára hivatkozva a Világgazdaság.



Az OEK hepatitis A-járványról ír, amelyben 2012 végéig 182-en betegedtek meg. Ez a háromszorosa az országos átlagnak, és a betegek száma az idén januárban sem csökkent, elérte az ötvenet.
Az Országos Epidemiológiai Központ epidemiológiai információs hetilapja, az Epinfo 7-8. száma a következőket írja. 2012-ben a megbetegedések közel fele a belvárosi kerületekben fordult elő (V., VI., VII., VIII., IX., XIII. kerület), 2013 elején a VIII. és a IX. kerület a legerőteljesebben érintett. A 2012. év első felében a betegek között jelentős férfi túlsúly (80-90%) volt jellemző, ami az év utolsó hónapjaiban mérséklődött (60% körül). 2013-ban a nemek közötti megoszlás ismét a férfiak nagyobb arányú megbetegedésére utal.
A legnagyobb kockázatnak mindkét időszakban a 30-39 éves férfiak voltak kitéve, ezt a csoportot a 15-29, illetve a 40-49 éves férfiak követték. 2013. január-februárjában a 20-29 és a 30-39 éves korosztály a legérintettebb, közülük kerül ki a betegek kétharmada.
A járványügyi vizsgálatok során az esetek kb. 40%-ában találtak járvány-ügyi kapcsolatot az esetek között (családi kapcsolat; közös háztartásban élés; közös szórakozóhelyek, bárok, rendezvények látogatása). A járvány több közösséget érintett, illetve érint. Jelentettek megbetegedéseket hajléktalanszállóról, gyermekotthonból, óvodából, általános iskolából. A betegek jelentős része rossz szociális körülmények között élők közül került ki - olvasható a szaklapban.
A bejelentett budapesti betegek közül 10 fő egy 2012. december 1-jén tartott punk zenei koncerten vett részt, és a budapestieken kívül feltehetően 8 vidéki fiatal is itt fertőződött. A koncerten egy 60 négyzetméteres helyiségben pár óra leforgása alatt mintegy 80 személy fordult meg, ehhez a létszámhoz nem volt biztosított megfelelő számú mosdó és WC. A mellékhelyiségek higiénés állapota kifogásolható volt, kézmosószer, kéztörlő nem állt rendelkezésre.
2012-ben a betegek környezetében kb. 2 000 fő részesült hepatitis A elleni aktív vagy passzív immunizálásban. 2013-ban eddig két hajléktalanszállón 391 főt, egyéb közösségben, családban 268 személyt oltottak.
A rendelkezésre álló hazai járványügyi adatok azt támasztják alá, hogy a rossz szociális-higiénés helyzet, a munkanélküliség, hajléktalanság kedvező feltételeket teremt a hepatitis A vírus cirkulációjának felerősödéséhez. Járvány azonban csak ott alakul ki, ahol magas a fogékonyak aránya. A betegek egy része közös háztartásban élt, számukra a szoros kontaktust a tárgyak, eszközök közös használata, míg a betegek más részének anamnézisében ugyanazon szórakozóhelyek ("meleg szaunák", bárok) látogatása jelentette a közös kapcsolatot - írja az Epinfo.
Hogyan terjed?
A Hepatitis-A vírus a beteg vagy tünetmentes fertőzött személy székletével terjed, azaz ha valaki vécézés után nem mos kezet, terjesztheti kézfogás útján, vagy akkor, ha piszkos kézzel megfog tárgyakat, élelmiszereket. Ugyancsak terjedhet közös fürdővíz útján is. A járványos májgyulladásnak is nevezett betegség lappangási ideje 28-30 nap, a rendszerint hirtelen kezdődő tünetek a néhány napig tartó láz, elesettség, étvágytalanság, sárgaság. A Hepatitis-A fertőzés Magyarországon főként a gyermekkor tünetmentes vagy enyhe lefolyású, heveny betegsége. A higiénés körülmények javulásának köszönhetően egyre kevesebb gyermek esik át az A-vírus okozta fertőzésen, így felnőtt korukra is fogékonyak maradnak. Ebben a korban azonban gyakoribb a sárgasággal járó, elhúzódó, súlyosabb lefolyású kórforma, és idősebb korban, valamint fennálló krónikus májbetegség mellett halálos kimenetelű is lehet.
A betegség megelőzésében alapvető fontosságú az általános higiénés rendszabályok betartása, ezen belül is a legfontosabb a kézmosás. A vélhetően beteg vagy fertőzött személlyel kapcsolatba kerültek gyors védelmére a betegségen átesettek vérplazmájából készített passzív védőoltást, ún. gamma-globulint alkalmaznak, mely azonnali védelmet biztosít. A betegség elleni oltást megelőző céllal is lehet kérni, például akor, ha valaki harmadik világbeli országba utazik.
(forrás: origo)

Nincsenek megjegyzések: