Nem szoktam külpolitikával foglalkozni, mert (bőven elég a mostani belpolitikai agymenés is és) amúgy sincs sok időm tévét nézni itthon. Nem is szoktam, mert elég későn járok haza minden nap... Este pedig nincs szükségem altatóra. De ami mostanság Szíriával kapcsolatos, az teljesen elborzaszt! Barack
Obama amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy a kongresszus
felhatalmazását fogja kérni az általa már elhatározott, Szíria elleni
katonai fellépéshez. Az elnök rámutatott, hogy noha meggyőződése szerint
jogában állna elrendelni a támadást, az ügy fontossága miatt a - nyári
szabadságáról szeptember 9-én visszatérő - törvényhozás vitáját és
felhatalmazását kéri.
Ez azt azt jelenti, hogy az Egyesült Államok
legkevesebb 10 napig nem lép katonai akcióba Szíria ellen. Obama a
Szíriából visszatért ENSZ-ellenőrök által elvégzett helyszíni
vizsgálatra utalva kijelentette, hogy a vegyifegyver-támadásokat nemcsak
kivizsgálni kell, hanem azokkal szembe is kell szállni. Az elnök
emlékeztetett rá: az amerikai kormány hivatalos értékelésben
bizonyította be, hogy Bassár el-Aszad elnök rendszere felelős a szíriai
főváros környékén augusztus 21-én elkövetett vegyifegyver-bevetésért,
amelyet Obama az emberi méltóság elleni támadásnak nevezett. (Egy esztelen, öncélú, pénzhajhász, katonai offenzíva minek minősül majd, ha nem az "emberi méltóság elleni támadásnak??!)
"Az Egyesült Államok nagy biztonsággal úgy értékeli, hogy a szíriai
kormány vegyifegyver-támadást hajtott végre Damaszkusz egyik
külvárosában 2013. augusztus 21-én. Továbbá értékelésünk szerint a
rezsim ideggázt vetett be a támadás alatt!" - hangzott az
amerikai kormánynak az incidenssel kapcsolatban pénteken kiadott
értékelése, amely szerint a támadás legkevesebb 1429 embert, köztük
legalább 426 gyereket, ölt meg. (Az idevonatkozó cikkeket tessék itt és itt elolvasni! Ha ez az igazság, akkor nem gyenge...)
Persze
nem mindenki segg hülye...! Ezalatt az Izrael-USA örök szövetséges
együttes mögül gyakorlatilag kihátrált minden „nyugati szövetséges” a
Szíria elleni támadásban. Nos, ideje, hogy helyére tegyük a
„terrorizmus” kifejezést, a szíriai erőlködéssel bizonyítottan:
„politikai és/vagy gazdasági hatalom megszerzése érdekében alkalmazott
erőszak.” A kihátrálás oka mindenkit el kell, hogy gondolkoztasson:
a Rothschildek által irányított kormányokkal szembefordult a birkának
tartott nép. Az amerikaiak kissé lassú gondolkodásúak. Nekik nem volt
elég Vietnám: az iraki megszállásnál még támogatták a farok csóválását.
Aztán megtudták, hogy hazudtak nekik, de még mindig nem voltak immúnisak
a hazafias mázba öltöztetett maszlag ellen: elhitték, hogy a
demokráciát kell védeni diktatórikus eszközökkel Afganisztánban. Csak
most, a negyedik alkalommal jöttek rá, hogy mit tesznek a nevükben
ellenük ténykedő vezetőik. Érdekes módon, a lengyelek és osztrákok
rögtön érezték az összefüggést az emberiség ellenes érdek és annak
erőszakos érvényesítése között: azonnal elítélték a Szíria elleni
terrortámadás szándékát. A britek a parlamenten vitték át akaratukat,
amellyel kikényszerítették annak a Cameronnak a kihátrálását, aki
elsőként állt az USA mellé. A németek – Putyintól támogatást kapva –
kihasználták a választás előtti helyzetet: a „Vaslédi” nyomában járó
Merkel asszonyt megszorították, így csütörtök este telefonon közölte
Obamával: Németország megvárja az ENSZ vizsgálat eredményét.
Oroszország, Kína és Irán kezdetektől ragaszkodik a szíriai helyzet
tárgyalásos megoldására. Obama egyedül maradt két tűz közé szorulva: a
Rothschildek követelik, hogy indítson terrortámadást Szíria ellen, amit a
választók megtiltanak. Egyelőre hezitál, de akárhogy dönt, vesztes
marad. A szír Golán-fennsík 1967-es Izrael által történt megszállásáért
az „örök szövetséges páros” kikényszerítette, hogy benyújtsák a
számlát. (Nem mellékes az sem, hogy a hadiiparban ismét pörög a
gempa...!) Az a tragédia, hogy nemcsak ők, hanem mindazok kénytelenek
fizetni, akiket a terrorakcióval kiváltott önvédelem hatókörébe
kerülnek. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a diktatúra
szocialista-kommunista és liberális-kapitalista változatának ugyanaz a
sorsa: a nép elnyomása csak addig működik, amíg gondolkozni nem kezd.
Persze az igazi támadásig még eldől, hogy ki áll a pénzhajhász
hadiiparosok mellé...
A magyar
külügyminisztérium sajtófőnöke a diplomáciai csűrés-csavarás mintáját
adta, amikor bebizonyította, hogy komoly arccal, pironkodás nélkül egy
mondaton belül lehet valamit állítani ("megvárjuk a vizsgálat eredményét”) és ugyanazt tagadni ("eleget teszünk nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségünknek”).
A magyarság számára viszont nem mindegy, hogy a terrortámadás
támogatásával potenciális célpontjává válunk-e az önvédelemre
kényszerített szíreknek, vagy ellentmondunk az erőszakkal politikai és
gazdasági hatalmat szerezni készülőknek. Ezért nem kérni, hanem követelni kell Magyarország kormányától: tagadja meg az együttműködést a nemzetközi terrorizmussal!
Mielőtt kitalálnátok magatoknak, nem vagyok sem antiszemita, sem "vadmagyar" egyszerűen csak azt éreztem, hogy kell írnom a témáról, mert felháborít a dolog, mint minden katonai konfliktus. Meg különben is: - Mindenkinek vannak bajai amúgy is a világon (nekem is a saját magánszférámban!), szerintem nincs szüksége senkinek egy kibaszott háborúra!
(chelios)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése