Szokásos, ingyenes, Káderek nyárzáró a Dürerben!

A Káderek saját bevallásuk szerint, a már-már rendhagyóvá váló rendezvényt ebben az évben annyival fűszerezik, hogy a korábbiakhoz képest sokkal hosszabb műsorral készülnek, melyben a közelmúltban megszokott dalok mellett helyet kapnak igazi kuriózumok is, illetve az új (rajtuk kívülálló okokból késlekedő) lemezről is hallhattok számos nótát, amelyeket közönség előtt még sosem játszottak.

A két Káderek blokk között kedvenc Ramones slágereitekre bulizhattok a Ramonez zenekar jóvoltából. A belépés INGYENES!!!!!

21:00 Káderek
22:00 Ramonez
22:45 Káderek

(FB esemény itt!)

Nincsenek megjegyzések: