Volt pofánk rákérdezni - DEAR KILLER PUNK


A Dear Killer Punk egy fél éve létező kecskeméti punkzenekar, egy elég ismert arc is játszik a csapatban Pinyó személyében, aki igazi punk veterán. Már a Frász zenekar idejében akartam vele egy interjút csinálni, de akkor gyorsan fel is oszlottak. Így ez csak most jött létre Bodajkon, a Ne Gyere El fesztiválon, ahol az előző napon sikerrel fellépő banda tagjaival Chuckyval, Bandival és persze Pinyóval folytatunk kedélyes beszélgetést.




Kolera: Akkor mesélj hogyan kezdődött ez a történet, hogyan találtad meg a többieket, mit csináltál előtte?

Chucky: Hát igazából már a Pinyóval 2012-ben együtt játszottunk egy másik bandában a Frászban.

Kolera: Te játszottál a Frászban?

Chucky: Ott is én basszgitároztam.

Pinyó: Utána kivált, aztán ismét megtaláltuk egymást. Aztán kerestünk egy jó kis gitárost, aki ugyanolyan beteg elméjű, mint mi.

Chucky: És akkor ugye a Pinyóval beszéltem, hogy kéne csinálni egy bandát, úgyhogy átmentem hozzá, bohóckodtunk egyet.

Pinyó: Chuckynak voltak nagyon jó szövegei, zenei alapok is voltak. A zenei alap az Dear Killer Punk, de 90 százalékban a Chucky csinálta.

Chucky: A szöveget meg a zenei alapot azt szinte mind én rakom össze.



Kolera: Én azt gondoltam hogy ez a banda a Frásznak egy folytatása. Dehát ezek szerint semmi köze hozzá.

Pinyó: Semmi köze a Frászhoz. A múltat azt hagyjuk, ott volt az énekescsaj meg a basszusgitáros csaj, az egész más. Szerintem pörgősebb meg agresszívabb punkot játszunk.

Kolera: Te azért elég tapasztalt vagy, beszélj valamit a zenei múltadról.

Pinyó. Miért, van múltam? Hát én végülis az az AK 47-ben, a Csetepatéban, a Túlvilági Kapcsolatban, a Medve Bőrében és a Frászban játszottam. Ez a banda nem annak a romjain alapult, ez a Chucky bandája, én csak úgy simán beestem. De csinálom, mert meghallgattam a Chucky zenei alapjait, megnéztem a szövegeket, nagyon tetszett és úgy éreztem, hogy ugyanabban a ritmusban játssza, amit én szeretek. 

Pinyó: Ő a gitárosunk a Bé.

Kolera: Te mit csináltál régen?

Bandi: Én fociztam.

Pinyó. Hát ő matematikatanár, meg némettanár.

Kolera: Most a zenéről van szó.

Pinyó:  Ő régen gitározik, de ez az első zenekara, mindig is szerette a punkot.

Bandi: Otthon pöcögtettem. aztán szervezett keretek közé kerültek a hobbijaim, éppen matektanítást hirdettem meg az interneten, akkor láttam, hogy punkzenekar gitárost keres. Aztán mondom ez annyira rossz, hogy az már jó és jelentkeztem.

Pinyó: És nagyon meg is vagyunk elégedve mindenkivel, az a lényeg hogy azt a zenét játsszuk, amit mi szeretünk.




Kolera: Jó te várj egy kicsit, majd te ezután jössz. Elmondod helyette, amit neki kéne mondani?

Pinyó: Mindegy majd letörlöd baszd meg!

Chucky: Pinyó a szóvivő, mire válaszoljak még?

Kolera: Hát hogy mit csináltál előtte?

Chucky: Tizenéves koromban lettem ugye punk, akkor elkezdtem volna gitározni, ha kaptam volna gitárt anyáméktól. Csak azzal a kifogással nem kaptam, hogy nem tudok gitározni.

Pinyó: És azért lett basszus, mert vastagabb a húr és nem szakítja el.

Chucky: Dehogynem, szakad mint az állat. Aztán meglett az első gitárom és csináltunk egy bandát. Nem is tudom, hogy annak mi volt a neve. Aztán még így éveken át csak faszkodtam összevissza. Valami 17 évesen csináltuk a Pinyóékkal ezt a Frasz bandát.

Pinyó: Ő volt az első basszgitárosunk.

Chucky: Csak a gitárossal voltak összetűzéseink.

Pinyó: És aztán azért vált ki.

Chucky: Ugye nekem akkor se volt munkám, pont úgy mint most sincs, de most jól keresek. Mindig ilyen viták voltak, mittudomén volt, hogy felléptünk valahol és fejenként kaptunk 2000 forintot és hogyha azt ő belerakja a benzinbe, akkor én miért nem rakom bele, miért iszom el? 

Pinyó: Miért kaptunk 2000 forintot?

Chucky: Az is valami Baz+.

Pinyó: Én nyolcezerről tudok de nem baj.

Chucky: Aztán én kiváltam fél év után kb.utána csináltam egy saját bandát. És most meg így összeálltunk újra.




Kolera: Akkor már az elején kész számaitok voltak?

Pinyó: Nem, ezt ott raktuk össze a pincében.

Kolera: Tehát akkor együtt csináltátok a zenét.

Chucky: A zenék első felét a Pinyóval raktuk össze, mostanában meg otthon megírok egy szöveget, megírok egy alapot azt viszem próbára.

Pinyó: És akkor ezt alakítunk, meg azt, de a zene az jó, nekünk nagyon tetszik, örülünk hogy meghallgatják, mert mi tulajdonképpen magunknak elkezdtünk zenélni. Csináltunk egy olyan zenét, amit mi szeretünk. Bunkóság, parasztság, szar az egész, de mi ezt szeretjük.

Bandi: És ezt is szeretnénk megtartani.

Pinyó: Nagyon örülünk, hogy van aki szereti,mert egyszer azt mondta egy nagy ember, hogy olyan zenét nem tudsz csinálni, ami legalább 1 embernek ne tetsszen, hát mi megcsináltuk. Mi tényleg saját magunknak zenélünk imádjuk ezt csinálni. mert mi a Picsátol is a Vakáció Balkánon- t lenyomjuk, de kicsit fifikázunk rajta, ahogy nekünk tetszik és akkor úgy eljátszuk, bennünk van 8-10 sör és így sokkal jobban tetszik, mint az eredeti, bocs Megyeri.

Chucky: Feldolgozást azt mi nem nagyon szoktunk berakni, csak gyakorlásképpen játszuk. 

Pinyó: Csak a magunk szórakoztatására.

Kolera: Azért koncerten se árt.

Chucky: Végülis két feldolgozásunk van össz-vissz.

Pinyó: Konkrétan nem reklámozunk egy együttest se.

Chucky: De amit játszunk azt is kicsit átalakítva, gyorsabban játszuk.

Pinyó: Saját szájízünk szerint.




Kolera: A Frászt elég sokan ismerték, de semmilyen értékelhető felvétel nem maradt utána. ti vesztek fel valamit?

Chucky: Szeptemberben szeretnénk stúdióba vonulni, egy kisebb lemezt felveszünk majd.

Pinyó: Kecskeméten a Petőfivárosban van egy stúdió, ott szeretnénk felvenni. De a Frásznak igenis van jó felvétele, akkor még a Laci énekelt.

Chucky:  A youtube-on voltak jó felvétek csak mikor a Laci kivált le is szedte az összeset.

Pinyó: Kati is jó énekes volt a Frászban, de ő is leszedte az összeset. De rengeteg saját számunk van, Chucky az ontja a szöveget meg a zenét.

Kolera: Konkrétan mióta vagytok együtt?

Pinyó: Március óta, 4 hónapja valahogy.

Kolera: Koncertlehetőségek vannak Kecskeméten, vagy bárhol?

Chucky: Jövő héten a Viper Roomban lépünk fel, múlt héten Kecskeméten játszottunk. Kecskemét még nem ért meg a punkra. Ott nem is értékelik a punkzenét meg egyáltalán punkok sincsenek, akik punkok vannak azok kb. mi vagyunk így hárman Kecskeméten. A többi az mind ilyen divatpunk, Tehát igazából a koncertünkön punkok nem is voltak. 

Pinyó: Én kettőt láttam.

Bandi: Apámat.

Pinyó: De viszont megyünk majd ki Berlinbe, ez már biztos. Ősszel a Bazdmeg Colonia-ba, úgy hívják. Berlin mellett van lakókocsipark, hatalmas színpad. Szeptember 18-án a Fegyelmező részleggel lépünk fel meg a Böilerrel Orosházán. És még lehet hogy jön a Stuka Békéscsabáról.






Kolera: Akkor beszéljünk a szövegekről, miről szólnak, hogyan jönnek a témák?

Chucky: Hát általában a szövegírás az nekem úgy jön hogy vagy lefekszek aludni, vagy dugás közben. Ebben a két esetben jönnek. Pl. ott van a Piszkos tánc azt is dugás közben írtam, tehát ilyen teljesen váratlan pillanatokban jön valami ötlet,, hogy baszd meg erről írni kell. Általában jön két sor, esetleg négy sor.

Kolera: Pinyó régebben te is írtál szövegeket, te nem írsz már?

Pinyó: Egy-kettőt írtam de az szar, Chucky az olyan jó szövegeket ír, hogy nem akarok belekutyulni.

Chucky: A Basszuk szét a várost, meg a Szakadt az agyam azt a Pinyó írta, remek ötletei vannak. 

Kolera: Csak nem tudja úgy formába önteni, kell egy érzék hozzá.  

Pinyó: Én már szétittam az agyam, nem tudok már szöveget írni, olyan vagyok mint a Dee Dee Ramone én már halálra ittam magam, tudok ötletet adni, hogy miről írjon és ő megírja, meg elvégre ő az énekes, neki kell.

Chucky: Csak sokszor van hogy elfelejtem saját szövegemet, itt is volt, játszottunk és mondom Jézusom, most mi jön?

Kolera: Ennél sokkal nagyobb zenekarokkal is megesik.

Pinyó: De az az igazság, hogy a tegnapi koncert az nagyon jó volt.

Bandi: Nagyon jól éreztük magunkat.

Chucky: Az tetszett hogy mi indítottuk a fesztivált és igazából sokan bemozdultak ahhoz képest.

Pinyó: Én már rengeteg fesztiválon voltam 40 évesen, de nagyon kevés olyan banda volt, hogy 6 órakor így ülök baszd meg és hogy beinduljak egy zenekarra, és ezt jó volt látni.

Kolera: Te majdnem minden zenekarodban játszottál lányokkal, volt olyan is, hogy csak azokkal. Most csak férfiakkal, megváltozott esetleg a nemi érdeklődésed?

Chucky:  A csöves nőket azokat most is kúrogatja.

Pinyó: Most is lányokkal játszok, csak ők nem tudják. Tényleg csajokkal játszottam? Csak most esett le baszd meg.





Kolera: A Pinyó lelépett, akkor meséljetek még valamit, amiről nem volt még szó.

Chucky: Ezt a zenekart tényleg a saját magunk szórakoztatására csináltuk, mert ugye punkok vagyunk valamilyen szinten, ha külsőre annyira nem is, de az anarchizmus mindhármunkban benne van elég durván. Meg mindig is bennünk lesz, mert ezt nem lehet kinőni. És ebben a zenében az ember mindent ki tud önteni, pl. ahogy a szövegekben is látszik, benne van az utálat meg minden.

Bandi: Néha engem is pukkasztanak a szövegeink.

Chucky: Azt nem hiszem, hogy valaha is nagy zenekar leszünk, elismert meg mittudomén, de valamire csak visszük.

Bandi: Amíg hármunknak tetszik akkor érdemes csinálni, ha nem tetszik hármunknak akkor szart se ér az egész.

Chucky: Azon voltam, hogy egy embernek fogunk játszani, mert senkit nem fog érdekelni a zenénk, aztán láttam, hogy jönnek az emberek, kezdtek pogózni. Akkor már a kedvemet feldobta az egész, hogy na ez fasza. Tényleg ez ilyen kellemes meglepetés volt. A zenei tudásunk az igazából lófasz.

Bandi: Nekik még csak-csak, de én teljesen zöldfülű vagyok, de legalább szeretem.

Chucky: Én igazából asztalos vagyok, csináltam magamnak egy basszgitárt, ugye azt használtam tegnap is, nehéz is mint a sár, mert tölgyfából van. Koncert közepén már gerincsorvadást kapok. Bandi az jó gitáros csak olyan szeleburdi, tegnap is figyeltem, sörmámoros állapotban vigyorgott. Néztem hogy én mit játszok, a Bandi meg teljesen mást játszik. De ez mindig előfordul koncerten.




Kolera: Szóval akkor szerettek koncertezni és az terv, hogy minél többet játszatok

Chucky: Persze azon vagyunk. Most nyáron minél több koncertet szeretnénk. A koncerteket nagyrészt én szervezem, az orosházit azt a Pinyó szervezte. Az a baj, hogy Kecskeméten sok koncertet nem tudunk csinálni, mert ott meg minden tulaj a pénzre hajt. Nem úgy nézik, hogy csinálok egy bulit, jönnek az emberek, jól érzik magukat. Majd ha lesz fogyasztás, meg hozzatok ismert bandát. Kecskeméten mindenki erre megy. Meg sok helyen nem is lehet fellépni, mert nincs sok klub ahol játszhatnánk így punkzenét. Dekában bármikor felléphetnénk, de nekünk kéne fizetnünk 30000 forintot és úgy, hogy nekünk kell még cuccot vinni. Próbálunk inkább a környező városokban, vagy mikor láttam hogy lesz ez a fesztivál, mondom próba szerencse írok a szervezőnek.

Bandi: Már csak itt lenni is öröm.

Chucky. Még ha nem léptünk volna fel arra a fél órára, akkor is megérte volna eljönni. Bár nem, mert akkor fizetnem kellett volna érte.



Kolera: Milyen terveitek vannak?
.
Chucky: Szeretnék milliomos lenni, de az sosem leszek, maximum hajléktalan.

Bandi: Igazából felkészültünk rá, hogy mint minden újnak ennek is idő kell, hogy megismerjenek. Kell felvétel, de azért sok minden megvan, panaszra nincs okunk, mert tényleg a zenéhez megvan mindenünk.A telefonos felvételeket a youtube-on nyilván le fogjuk cserélni.

Chucky: Azt csak azért raktuk fel, hogy halljanak minket, hogy mégis milyen bandáról van szó.

Bandi: Ebben a fázisban úgy gondoltuk, hogy a semminél jobb, még ha szar is.

Chucky: Hogyha a szöveget nem is értik azt leszarom, mert úgysincs jó hangom.

Bandi: Hogy adjon egy találatot mégis a youtube az volt a cél.

Chucky: Minél hangosabban hallgatja az ember annál jobban lehet élvezni, meg minél többet iszik persze. Ez tényleg igaz, hogy ez ilyen 6 sörös banda. 6 sör után iszonyatosan élvezi az ember.




Bandi: Volt olyan hogy korán kellett kelnem és nem tudtam elaludni, mert egész este a Gizi nénit meg a Mocsok világot hallgattam felváltva.

Chucky: Hát a szövegeket nem tudom, azt várom, hogy valami orvos megtalálja és elolvassa és felkeres, hogy ad valamilyen ingyenes pszichiátriai kezelést. Hatalmas nagy hazugságokról írok tulajdonképpen, van egy két szám ami megtörtént események alapján íródott.pl. Kicsi punk, mert régen 16 éves koromban nagy tarajjal jártam, a kocsmákba nem akartak beengedni minket.

Kolera: Milyen a zenei ízlésetek, mi inspirál benneteket? Van valami pédakép?

Chucky: Nekem Dee Dee Ramone. A Ramones zenekar határozta meg a zenei ízlésemet, meg az Exploited. Igazából én 10 éves koromban kaptam egy AC/DC lemezt anyámtól.

Bandi: Nagy kedvencem volt nekem is.

Chucky: Elkezdtem hallgatni és seprűvel a kezemben gitároztam, hogy én rocksztár akarok lenni, persze nem jött be, mert a rocksztártól még elég messze vagyok, de aztán  megismertem ezt a punk zenei vonalat, már akkor is utáltam sok mindent, főleg a saját életemet, tényleg azt lehet mondani, hogy szarok már mindenre.

Bandi: Nekem a Beatrice volt az első 8 évesen, azóta úgy mindenfelé kitekintgetek, ami legjobban megmozgatott mindig egyrészt a punk, másrészt a doom meg ilyen gótikus metal. 
És nagyon szeretek egyes klasszikusokat.

Kolera: Komolyzenei?

Bandi: Bach leginkább.

Chucky: Még így a mulatós zene világába szoktam elmerülni. Viccen kívül. Én, mint tanyasi származású tösgyökeres paraszt családból, nálunk a rock'n'roll sosem volt ilyen vasárnapi program. Meghát az alkoholista szomszédommal egyetemben, ott lehetetlen punkzenét hallgatni. Én nagyon szívesen nagybőgóznék egy bandában. Nekem így tervben is van, rockabilly téren is jártas vagyok. Ami nagy kedvencem most az a a Naked Truckers meg a Rockin Rockets. Én gondolkodtam rajta, hogy veszek egy nagybőgőt és alapítok egy rockabilly bandát. Mindenképp akarok nagybőgőt venni, ha majd engedi az anyagi hátterem természetesen. De az biztos, hogyha sikerül megvennem, akkor ezzel a bandával csinálunk ilyen rockabilly punkot. Az azért hatalmas lenne szerintem a nagybőgőt ott csattogtatni.   



Köszönjük az interjút!



1 megjegyzés:

Unknown írta...

BAZDMEG COLONIA a rendes neve a helynek,egyébként meg nagyon jó lett az interjú,köszönjük a banda nevében.Üdvözlettel:pinyó.