Végre megy az Exploited stúdióba?

Miután a színpadon kapott szívrohamot a jövő évi Rockmaraton fellépője, a The Exploited frontembere, a csapat most bejelentette, ismét stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék következő albumukat. Februárban számoltunk be róla, hogy Wattie Buchan, a The Exploited veterán énekese a színpadon lett rosszul egy lisszaboni koncerten. Akkor a csapat lemondta tavaszi turnédátumait, azonban mostanra a frontember is elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy nemcsak a koncertezést folytassák, de 12 év után új stúdiólemezt is kihozzanak jövő nyáron. “Rendkívül fontos volt számunkra, hogy Wattie teljesen felépüljön” – áll a zenekar közleményében. “Teljesen fel vagyunk pörögve, hogy új dalokat rögzíthetünk, és természetesen nagyon várjuk a következő koncertjeinket is. Figyelem: Készüljetek – a The Exploited visszatért, és jobb, mint valaha!”
A skót punk legenda a Nuclear Blast gondozásában hozza ki következő korongját, aminek egyik Buchan szerint az egyik fő oka, hogy “Markus Staiger, a tulajdonos hatalmas rajongó. Biztos vagyok benne, hogy 100%-os támogatást nyújt majd ahhoz, hogy az új album legalább olyan jó legyen, mint a korábbiak“.

Itt pedig egy Edinburgh-ban (most December 13-án) lenyomott bulit tudtok 
meglesni:

Nincsenek megjegyzések: