A 80-as évek egyik legnagyobb vidéki punk fellegvára Eger volt. Juhász Mihály zenekarai valószínűleg sokak számára ismertek (QQRIQ, Egri Csillagok, Egri Bikavér, BT), de van a városnak egy másik zenekara is, amely szintén kultikus státuszban van, ez pedig a Gusztus. A korszak egyik ismert örökzöldje az "Én még mindig itt vagyok" című dal, de pl. az "Utálom az orosz filmeket" vagy az "Ellenállók" is népszerű az oldschool magyar punkzenét kedvelők körében. A zenekar alapítója és basszusgitárosa Fodor Tamás, azaz Maci mesélt nekünk a régi időkről.
Kolera: Hogyan kerültél kapcsolatba a punkzenével és hogyan lett belőled baszusgitáros?
Maci: A punkzenével még az általános iskolában kerültem kapcsolatba. Lehet mondani, hogy a Beatrice, később Bikini, a Rolls Frakció kapcsán. Aztán jöttek haverok haverjai által mindenféle nagyon rossz minőségű kazetták az "igazi" punkzenével. Nem bonyolult nóták. Könnyű volt játszani és már sínen is volt a dolog...Gitárral kezdtem, de zenekarban basszust játszottam.
Kolera: A Gusztus zenekar története eléggé szövevényes, volt több felállás, aztán feloszlások, újjáalakulások a 90-es és 2000-es években. Mesélj erről valamit.
Maci: Én a kezdeti első felállásban voltam benne. 87 februárig, amikor bevonultam katonának. 88 augusztusban, amikor leszereltem, akkor már azt hiszem Laczik Fecó basszusgitározott ott. Aztán vitték katonának a többieket is. Később engem nem hívtak, én meg nem zenéltem akkoriban. Nősülés, gyerekek stb. Az alap felállásban Borhy András (Kígyó)-gitár és Kármán Tamás (Joe)-dob volt benne. Valamikor a 90-es években, amikor Kígyó egyedül maradt, akkor összeálltunk az első felállással egy próba erejéig, de nem folytatódott. Később újraalakult ismét a zenekar másokkal, és koncerteket is adott, amennyire tudom. Mostanában beszéltük Kígyóval, hogy újra kellene kezdeni, de messze élünk egymástól. Nem hiszem, hogy lesz belőle valami...Az első korszakból, amiben én is játszottam 2 demó kazetta készült-nagyjából lemeznyi anyagokkal. Youtubre-ra töltöttem fel néhány számot.
Kolera: Akkor te már a Kigyó előtt benne voltál, mert volt egy Gerenda nevű srác előtte. Ha jól tudom a Laczik Fecó féle felállás már Dr. Skinheads néven futott.
Maci: Igen igazad van, utánam már nem a Gusztus volt a név. Gerendával először én próbáltam zenekart alapítani. A név is tőlünk jött. Még Kígyóék előtt. De az ős Gusztusban Gerenda már nem volt benne valamiért. Nem emlékszem az okára.
Kolera: A Kígyó amikor a Gusztusban volt nem játszott más egri bandában? Ti voltatok az első egri Oi zenekar? Voltak problémák skinek és punkok között?
Maci: Kígyónak is és Joe-nak is volt korábbi együttese. Az Egri Bikavérben is játszottak együtt, ami hol megszűnt, hol átalakult, vagy ki sem alakult. Kígyó innen is hozott ötleteket, illetve Joe is. Meg aztán ott volt Juhász Misi, aki a Biztonsági Tanácsban, a Bikavérben is volt, de igazán nem voltak egész zenekarok. A kezdeti időszakban Egerben nem nagyon voltak ellentétek a punk és skin arcok között.A Gusztuson belül is volt mindkét stílus. Joe inkább az Oi-hoz húzott, Kígyó inkább a punkhoz. Én csak zenéltem. A Gusztus akkori korszakában egyikünk sem játszott máshol. Elég komolyan és lelkesen próbáltunk, és a második demónál elindultunk egy más irányba. Ha nem vittek volna katonának, akkor szerintem komolyan beindult volna.
Kolera: A Dominó Elv, Aprilisi Hóesés, TBC TV punk volt, vagy Oi? Ismerted őket?
Maci: Ezeket jellemzően inkább punknak mondanám.A Dominó Elvben Kígyó is működött később, de az Jozsó zenekara volt először, ha jól emlékszem. Egyszer talán én is próbáltam velük. A nevek és a bandák is keveredtek akkoriban.A TBC TV-t Tojás csinálta, de szerintem nagyon rövid életű volt. Mint ahogy az Áprilisi hóesés is. Nagy volt a katyvasz, mert például a Gusztusnak egy megyei műv. házas tehetségkutatón Gusztus néven nem léphettünk fel rossz hírnév miatt, ezért a döglődő Áprilisi hóesés neven léptünk fel. El is hoztuk a 19. helyet holtversenyben. 20-ból. A szövegvilág kiütötte a biztit.
Kolera: Akkor olyasmi volt a helyzet, hogy volt sok zenekar, de kevés volt a zenész ezért mindenki játszott több helyen?
Maci: Juhász Misinek pl. a Terepszínű Moszkvicsos demót gyakorlatilag a Gusztussal játszottuk fel. Azt a felvételt 2 dobbal vettük fel valamiért. A két dobos egyszerre ütötte fel. Tehát ott volt még az egri Pótkerék akkori dobosa. Tóth József (Ricsi). Ez a felvétel úgy lett összevágva. Csak a Moszkvics készült velem.A többi máshol lett felvéve. Akkoriban valami Finn válogatás-kazettához készült egyébként. Sokkal jobb minősége volt az eredetinek. Itt valami nagyon el lett cseszve.
Kolera: Akkor a többi dalban ki a basszeros?
Maci: A többi felvételen nem tudom ki basszusozott. Csita is esélyes, de Joe is basszusozott a dob előtt a Bikavérben.
Kolera: A pesti PECSA koncert milyen volt?
Maci: Lejátszottuk, amit tudtunk. Sajnos arról még nem találkoztam felvétellel, pedig nagyon érdekelne. Annyira részletekre azért nem emlékszem. Azt tudom, hogy már nem tudtunk hazajönni Egerbe, ezért Rupaszov meghívta az egész bagázst a Pilisvörösvári házikójukba aludni. Mentünk vagy tízen. Szép volt.
Kolera: Hol vettétek fel azt a BT demót? És a Gusztust?
Maci: A Pótkerék volt az akkori műv ház üdvöskéje.Volt az emeleten egy elég jól felszerelt cuccuk felvételekhez. Értettek is hozzá, ott készült.
Kolera: Akkor a Pótkerék gondolom abszolút nem punkzenekar volt?
Maci: Rockzenekar volt. Jól tolták és jó haverok voltak. Nem mindenkinek tettek ilyet. Bennünk szerintem láttak valamit.
Kolera: Játszottatok még Egeren kívül?
Maci: Andornaktályán volt buli egyszer. Pesten kettőre emlékszem, ami velem volt.
Kolera: Kik jártak Egerben koncertekre, mármint melyik réteg?
Maci: Jellemzően haverok. Nem nagyon lehetett akkor szétválasztani stílusokat. Létszám sem nagyon volt ehhez.
Kolera: Tiltottak be koncertet? Rendőrséggel volt problémátok?
Maci: Nem tiltottak, de koncert után egyszer a Szépasszonyvölgyben Joe-t meggyepálták a helyi rendőrök. Abban az alkoholnak is nagy szerepe volt. Kapott Kígyó is. Engem nem bántottak, mert nem néztek punknak. Szinte mindenkit vittek be a rendőrök egy kis kihallgatásra-elbeszélgetésre. Engem szerencsére nem.
Total '85 fesztiválra emlékszel?
Egy lépcsőházban aludtunk valahol...Azt hiszem, hogy sikerült késnünk is egy kicsit a koncertről. Meg valami közeli kocsmából indítottunk. Sajnos csak ennyi emlék van meg, meg azok a bandák, amik már a videóról ismertek.
Kolera: A Gusztus nem egy ismeretlen zenekar napjainkban sem, de messze nem ismerik annyian, mint amennyire jó volt.
Maci: Köszönöm. Nekem fontos volt. Szép emlék. Több is lehetett volna, de ez van.
Kolera: Szövegeket is írtál?
Maci: Az akkor született számok szövegeit szinte mind én írtam.
Kolera: Gratulálok, nem semmi. Mindkét demótok 86-os? Hogyan született ennyi dal? Van köztük pár instrumentális, de akkor is elég szép mennyiség és azért nincs tele tölteléknótákkal.
Maci: Úgy emlékszem 86, de lehet az első 85 vége, ebben nem vagyok biztos már. Azért vannak töltelékek is, meg coverek.
Kolera: Nagyon sok munka lehet benne, ennyi szöveg és zene. Hol tanultál basszuson játszani?
Maci: Nekem akkoriban nem tűnt olyan soknak. Lelkesek voltunk. Nem tanultam. Magamtól jött, ami jött.
Kolera: Nem semmi, szerencsére sok dal maradt az utókorra.
Maci: Igen, de a legtöbben nem értékelik sokra. A demó felvételek is sikerülhettek volna jobban. Sok helyen a hangtól elcsúszott az ének. Én inkább azt mondanám, hogy kicsit össze lett csapva. A mai stúdió technikák és igények mellett ilyen anyagok fel sem lennének véve. Bár az még bőven a kazettás korszak volt..
Kolera: Ha zenekarban nem is játszol, azért a basszusgitár még mindig fontos szerepet játszik az életedben, mondj valamit a WoodHead márkáról.
Maci: Most is basszusgitározom néhány éve egy rockzenekarban. A WoodHead műhely jó pár éve a hobbim után a másodállásom lett. Elsősorban basszusgitár hangszedőket építek, hangszereket javítok, átalakítok. De ritkábban komplett hangszereket is építek.
Kolera: Kik használják a cuccaidat?
Maci: Nagyon sok amatőr zenésznek készítettem már dolgokat. A megrendeléseim nagy részét ezek teszik ki. Magyar manufaktúrák közül néha kapok megrendeléseket az MLP-től, korábban csináltam pár hangszedőt a Blasius csapatnak, de egyre több feltörekvő hangszerkészítővel is kapcsolatba kerülök. Angliába is készítek rendszeresen az Anaconda basses-nek.
Még a végére annyit, hogy nem biztos, hogy mindenre jól emlékszem, hiszen 35 éve volt.
Kolera: Köszi az interjút!
(c) Ács-Tari Béla
Gusztus 1986-87 február: Borhy András (Kígyó) - ének, gitár Fodor Tamás (Maci) - basszus Kármán Tamás (Joe) - dob
küldte, ekkor: március 14.
Te küldted, ekkor: március 14.
küldte, ekkor: március 14.
Te küldted, ekkor: március 14.
küldte, ekkor: március 14.
küldte, ekkor: március 14.
küldte, ekkor: március 14.
A Gusztus II demón van az "Utálom az Orosz filmeket" Játszottuk, de azt hiszem, hogy az a szám Kígyónak volt egy korábbi dolga.Igen igazad van, utánam már nem a Gusztus volt a név. Gerendával először én próbáltam zenekart alapítani. A nev is tőlünk jött.Még Kígyóék előtt. De az ős Gsztusban Gerenda már nem volt benne valamiért.Nem emlékszem az okára. A Gusztust a két azonos beállítású képen lévő 3 tag alkotta. Nem volt előző felállás. Én a jobb oldali vagyok. Meghallgatom a felvételeket majd, és mondom...
küldte, ekkor: március 14.
A Gusztus II demón van az "Utálom az Orosz filmeket" Játszottuk, de azt hiszem, hogy az a szám Kígyónak volt egy korábbi dolga.7 év végén elvileg már Dr Skinhead lett a Gusztusból, ha jól tudom7 év végén elvileg már Dr Skinhead lett a Gusztusból, ha jól tudomFodor Tamás küldte, ekkor: március 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése