PUNK '80 - Karácsony László (Karecs) - (EGRI CSILLAGOK, SZIRÉNA)



A 80-as évek egyik legnagobb vidéki punkbázisa Eger volt, egyben a legjobban dokumentált, nagyrészt Juhász Misinek köszönhetően. Ennek ellenére még mindig maradtak fehér foltok és kisebb félreértések. Az egri punksorozat harmadik főszereplője Karácsony László, azaz Karecs szintén egy fontos szereplője a 80-as évek egri punkszinterének, de sajnos az interjúkban és az egyetlen punktörténeti könyvben (Pozsonyi Ádám - A Lenin szobor tövében bombatölcsér tátong) a neve helytelenül jelent meg. Karácsony János ugyanis az LGT gitárosa volt.
Mindenesetre Karecsnek köszönhetően rengeteg eddig soha nem említett érdekességet megtudhatunk a korai 80-as egri punkszcénáról és az adott korszakról.

.


Családi Pótlék 1986.11.22 Andornaktálya

Kolera: Hogyan vezetett az utad az első zenekarodig? Milyen zenéket hallgattál eleinte? Hogyan tanultál meg gitározni?

Karecs: Ugyanazon a skálán mentem végig szerintem, mint mindenki, kezdődött a discoval, aztán jött a rock. Ebben az időben ez volt elérhető - korlátozott mértékben - a nyugati zenékből Magyarországon.

Kolera: Voltál Abbás is?

Karecs: Nem, az Abbából meg a discoból csak azokat kedveltem, amelyiknek gyors volt a tempója. Nem voltam discorajongó, egyszerűen a tempója volt ami bejött. Viszont a Beatles-t nagyon szerettem. Keddenként volt annak idején talán Komjáthy Györgynek egy zenei műsora, amiben leadták az összes Beatles felvételt. Így kedd este 6 körül ott ültem, aztán nyomkodtam a felvétel gombot szépen. Megvolt az összes. Ugyanebben a műsorban lettek később rockzenék. 

A zenekarosdi és a gitározás úgy kezdődött, hogy valamikor hatodik osztály táján kaptunk unokatesómmal (Ő Géza, aki dobos volt és basszusgitáros is) egy-egy gitárt karácsonyra és azon kezdtünk el csörömpölni. Csak csépeltük a húrokat, nulla hang nulla hangolás, aztán olyan hetedikes korunkban egyik osztálytársunk hozott egy dupla Kiss koncertlemezt. Az akkori fülnek az nagyon keményen szólt. Nagyjából így ismerkedtünk meg a rockkal. Kiss Alive volt a lemez címe azt hiszem. Teljesen új hangzás volt számunkra.  Talán ez lehetett, ami elindított ezen az úton. Utána jött a Led Zeppelin, Black Sabbath és a Deep Purple. Itthon akkor indult a Ricse, P. Mobil stb is, Emlékszem a legelső koncertem P. Mobil volt, még apám vitt el rá. Aztán ott várt kint a koncert végén aggódva, hogy épségben kijövök-e.

Nyolcadikban kezdtünk el zenélni - Srangers volt a zenekar neve - egy emeletes ház tárolójában teljesen amatőr módon. "Smoke On The Water" és hasonlókkal, dobgitárral, meg rádiósmagnóból készült erősítővel. A dob az olyan volt, hogy ferstékesvödrökre húztunk nylont és a kisebb-nagyobb vödör és több-kevesebb nylon adta a különböző hangokat. Sörösüvegbe tett szög volt a cintányér. Gondolhatod mit élhettek át a lakók, mert ennek ellenére azért kicsit sem volt halk. Ilyen szinten kezdtük. De jó volt végülis, és működött a dolog. Később összedobtuk a zsebpénzünket és bizományiból vettünk rendes hangfalat meg erősítőt. Csináltunk illetve vettünk elektromos gitárt is. Kicsit később lett Pusoma Lajos a dobos, aki akkor már szakmunkásképzőbe járt és ott népszerűsítette kazettán ezeket a felvételeinket. Volt olyan, hogy a szakmunkásképzőben autogramot osztogattunk, mert beetette őket hogy ez micsoda nagy valami lesz. És amikor már sztárok leszünk, milyen sokat fog érni az aláírásunk. Haha. Mi meg lelkesen nagy arccal osztogattuk az autogramokat a szakmunkásképző aulájában. Nagy élmény volt.
Utána jött a gimnázium. Ott ismerkedtem meg az Oláh Lacival, osztálytársak voltunk. Csináltunk egy zenekart önként jelentkező osztálytársakkal, de vagy nem tudtak egy hangot sem eljátszani, vagy a stílus nem jött be nekik. Így végül ketten maradtunk. Ő gitározott és énekelt, én doboltam.  Egy farsangi fellépést ért meg a dolog. Akkoriban nem sok zemekar volt Egerben én összesen talán kettőt ismertem. A Heródest, meg a Stage-et. 

Manőver próba

Kolera: Akkor ők voltak az elsők.

Karecs: Biztos voltak mások is, csak ők nem jutottak ki a garázsból, vagy az osztályteremből és így nem váltak ismertté. Valamint ugye más korosztály lehettek. 
Mindig egy bizonyos korosztály "uralta" a várost. Ez a nagyjából 14-től 19 éves korig terjedő csoport. Kikerültek a nyolcadikból, már lehetett szabadon csavarogni, bandázni, 18-19 éves korban elvitték őket katonának és másfél, két évre eltűntek a városból. Utána jött egy új generáció és így tovább.  Ezekben a csoportokban - legalábbis látásból - mindenki ismert mindenkit. A mi generációnkban és érdeklődési körünkben ez a két banda volt, én nem ismertem másokat.
Olvastam a Misi interjúját, ő is egy Heródes kazettát hallgatott, általuk ismerte meg ezt a zenét.
Én nem hallottam soha semmit a Heródestől (illetve nem emlékszem rá), de nem vagyok biztos benne, hogy ez punkzenekar volt. Bár játszottak pár Ramonest.
A gitárosukkal jó viszonyban voltam és Paranoidot, Led Zeppelin, meg hasonlókat tanultam tőle. Utána gondolom ők is befejezték az iskolát, elvitték őket katonának, aztán eltűntek.
Akkoriban alakítottuk az első komolyabb zenekarunkat, ez volt a Manőver. A Dobó gimnáziumban próbáltunk.
Az igazgatóhelyettes adta mindig kölcsön az iskolának a cuccait. Azon játszottunk.
Egy diáknapon volt az első nagyobb koncert. Akkor már elég ismertek voltunk a korosztályunkban és így a városban. A diákok közé a koncertre bejött egy csomó nem Dobós barát, haver és szakadt fazon, akik ordítottak és oioztak, ahogy a torkukon kifért. Igazi koncerthangulatott csináltak. Utána ismerkedtünk meg a Juhász Misivel. Neki akkortájt maradt abba a QQRIQ, amely, ahogy mondta sok vizet nem zavart. Nem nagyon tudtak játszani. Ezért keresett olyan társakat, zenekart akiknek ez jobban ment. Ezek voltunk mi, és így  lett aztán a Manőverből az Egri Csillagok, úgy hogy a basszusgitáros, finoman szólva ki lett rúgva. Szegény, nem érdemelte meg, mert jófej volt. Hogy Misinek volt-e vele valami személyes ellentéte, vagy csak túlságosan "rocker" volt ehhez a zenéhez, nem tudom.

Manőver Dobó Gimnázium  1984

Gitártanulás? Akkoriban ugye nem sok minden volt elérhető, így kezdésnek maradt a hallás utáni gyakorlás, aztán amiket a Herodeses Csabi tanított, valamint egy nyári diákmunka során együtt dolgoztam Turpival, Eger félprofi zenekarának a gitárosával és ö avatott be néhány dologba. Meg persze ami a könyvesboltokban elérhetö gitáros könyv volt. Emlékszem az első kiadvány, amit sikerült megvenni az volt, hogy "Gitárakkordok tánczenekarban kezdőknek", ez egy zöld füzet volt tele akkordokkal. Aztán a Muszty-Dobai gitáriskola, bár abban meg majdnem csak gyerekdalok voltak, de a technikai része jó volt gyakorolni. Megvolt még a Csepei féle Jazzgitáriskola is, ez egy narancssárga kétkötetes könyv, aminek nem sok haszna volt a punk zenében, úgy hogy az inkább a polcon pihent. Mondjuk az ezekböl szerzett tudományból nem sok látszott a zenénkben, de a technikai részét mindenképp lehetett hasznosítani más stílusban is. Persze a szüleimnek is mondtam, hogy írassanak be zeneiskolába. Nem tették valamilyen okból kifolyólag. 
A dobosnak zenész volt a nagybátyja, ő tőle leste el a fogásokat. Géza pedig magától tanult.  Visszatérve a zenekarokra jött Misi, hogy zenéljünk együtt, én nem tudom milyen propagandát folytatott, mindenesetre meggyőzőtt minket, így jött létre az Egri csillagok. Ami ugye játszott jópár Manőver nótát is. Pl. a"Csábos kislány" az Manőver volt eredetileg. A Manővernek Hatvanban is volt egy koncertje, újságcikk is jelent meg róla. A Dobós koncertről szintén volt egy cikk.

Kolera: A "Csábos kislány" szövege is megmaradt?

Karecs: Nem, az is kapott új szöveget. Az eredetinek olyan bulis szövege volt és a címe is "Kielégült ember vagyok" volt. "Kielégült ember vagyok a füleim azért nagyok" meg ilyen hülyeségek. De nagyon jó volt, ordította mindenki. Az a koncertfelvétel a mai napig megvan. 
Pár Manőver nótára írtunk új szöveget, meg csináltunk újakat is. Nagyjából így jutottunk el az Egri csillagokig, aminek nem volt tényleg egy koncertje se. Csak próbáltunk, de népszerűek voltunk abban a csoportban, ami éppen akkor mozgott a városban.

Egri csillagok és Sziréna közös próba 1984

Kolera: A Misi mondott olyat, hogy együtt próbált a Sziréna és az Egri csillagok, az hogy lehetséges?

Karecs: Ez egy nagy haveri társaság volt valójában. A Sziréna  azok gyerekkori barátok. Általános iskola ötödik osztályától ismerjük egymást, mai napig tartjuk a kapcsolatot. Évente egyszer, kétszer, háromszor összegyűlünk amikor van rá lehetőség. Nosztalgiázunk, eszünk, iszunk, röhögünk.  Mindenki tud mindenkiről mindent.
Az Egri csillagok után nem tudom mennyi idővel alakították meg a Szirénát és akkor aki ráért az elment a másiknak a próbájára, buliztunk, beszélgettünk, kórusoztunk, énekeltünk. Ilyesmi átfedések voltak, de olyan, hogy egyszerre több  zenekarban is játszott valaki olyan nem nagyon. Csak a vége felé mikor az Egri Csillagok elkezdett bomladozni. Nem tudom, hogy a Lajossal mi lett, ő talán egyszerűen csak kiszállt, letelt neki ez a punk dolog. Már nem emlékszem pontosan. Géza még maradt egy darabig, aztán ő is elment a Szirénába dobosnak. Utána én is, és végül Misi magára maradt szegény. Ha jól emlékszem akkor ő a Gusztusosokkal folytatta tovább. Abból lett a Biztonsági Tanács.

Veterán punk találkozó

Kolera: Előtte még volt az Egri Bikavér.

Karecs: Igen, de az nagyjából ugyanaz volt, abban is a Kígyó volt. Talán Géza dobolt egy darabig és utána jött Joe. Egyébként a  Biztonsági Tanács demo, meg az Egri bikavértől amit kiadtak, az mind korábbi Egri Csillagok dal. Azokat még együtt csináltuk. A Pótkeréknél lettek felvéve. Voltunk az Egri csillagokkal is próbálni náluk, de abból nem lett felvétel. Aztán amikor szerteszét mentünk, mi átkerültünk a Szirénába, Misiék  pedig folytatták így.
A Szirénának három koncertje volt, az egyik  Andornakon, ahol "Családi Pótlék", a másik a Szépasszony-völgyben, ahol "Márciusi Ifjak" néven játszottunk, illetve a paksi fesztivál. Azért lett Családi Pótlék, mert vagy el volt híresülve a Sziréna, vagy mert nem volt meg az egész zenekar. Gézát elvitték katonának, az énekes elköltözött Pestre. Ezért Kiss Csabi, aki korábban basszusozott, azt mondta, hogy majd ő énekel  és kellett a helyére egy baszusgitáros. Ez lett Oláh Laci. Töle származik a Családi Pótlék név is. Kettönk korábbi, gimnáziumi zenekarát hívták így. 
A Gusztus dobosa, Joe jött dobolni, mert korábban próbáltunk együtt a Gusztussal, így ismerte a dalokat, nem kellett különösebben megtanulnia. 



A Szépasszony-völgyi koncert  egy március 15.- i fesztivál volt, ahová szintén nem Sziréna néven mentünk, 
Hogy legyen benne egy kis polgárpukkasztás is Márciusi Ifjak néven játszottunk. Ott igyekeztünk más módon is emelni az ünnep fényét. Foltosra hipózott munkásruhától a kucsmáig, parókáig, színes női klipsz fülbevalók, hátizsák és nem is tudom még mik voltak rajtunk. Volt egy Úngvári Ildi nevű csaj, aki feljött egy számot énekelni, rajta pl. mennyasszonyi volt és angolul beszélt, amit senki se értett.  Micunak  el volt törve a bokája, elestünk motorral egy héttel előtte, úgyhogy neki az egyik lába be is volt gipszelve. Ráadásul a müsorvezetö úgy konferált fel, hogy a "Márciusi Ifjak forradalmi élcsapata következik". Szerintem nem arra gondolt ezzel, ami utána következett. Erröl is megvan hál istennek egy kazetta. Készült videófelvétel is, de úgy mint a többi hasonlót is, sajnos ezt is elvették  a rendőrök. Próbáltuk visszaszerezni, de nem sikerült. Annyit tudtunk róla, hogy körbehordták a helyi középiskolákban elrettentő példaként, hogy na ezt nem szabad. A Kereskedelmiben, meg a Szilágyiban biztos, hogy bemutatták, ezt konkrétan tudtuk, a többit pedig csak hallomásból. Megtették amit kellett az illetékes elvtársak

Kolera: És akkor utána volt még a paksi koncert. 

Karecs: Igen, de azon én már nem voltam ott. Vagy katona voltam, vagy családi nyaralás,  vagy az érettségi, vagy ki tudja miért. Sajnos ezt már nem tudom. 
Amúgy volt egy Biztonsági Tanács koncert Gyöngyösön is, ami szintén nagyon emlékezetes. Valami szabadtéri fesztivál volt, sok nézövel. Gyöngyösiek, túristák, kicsik-nagyok, ilyen-olyan vendégek, stb. El akartunk menni de nem volt egy komplett zenekara senkinek. Tehát körbe kérdeztünk mindenkit, hogy ki tud, kinek van kedve jönni. Mi lesz a zene?- kérdezték. Semmi. Nem volt egy számunk se, egy próba se. Csak a polgárpukkasztás volt a cél, azt csinált mindenki, amit akart. Felmentünk a színpadra beszámoltunk, hogy 1-2-3 és rázendítettünk. Géza csépelte a dobot, én csépeltem a gitárt, a Misiék ordítottak, ahogy a torkukon kifért. Totál csörömpölés volt, kb. mint amikor két fazekat versz össze. Csörömpöltünk pár percig aztán abbahagytuk. Néma csend a nézőtéren. Mindenki nézett tátott szájjal, ilyet még nem láttak. Valaki megkérdezte, hogy mikor lesz a zene, mondtuk, hogy ez volt. Megint csak néztek, aztán rázendítettünk még egyszer egy ugyanilyen csörömpölésre. Nem tudom, hogy eljutottunk e a harmadik "nótáig", de odajött a szervezö, hogy köszönik szépen nekik ennyi elég volt. Gázsit is kaptunk. Nem tudom hányan lehettünk, talán 8-9-en, annyian kaptunk összesen 1000 forintot, és mentünk is haza.

Egri punkok Gyöngyösön 1986 j -b: Speedo, Karecs, Juhász Misi, Kocsis Andi, Kacsa

Végül a katonaság vetett véget ennek az egésznek, félévenként vonultunk. Először elvitték Gézát, aztán Csabit és Micut, rá fél évre pedig engem. A katonaság elvett két évet és utána nem kezdtük újra a zenélést, mindenki dolgozott, család, stb.  A gyerekkori barátság viszont töretlenül megmaradt. Ahogy egy suliba jártunk elöször, úgy utána egy munkahelyen is dolgoztunk. És valójában ki is öregedtünk ezekből a lázadó dolgokból. Helyünkbe lépett az egyel fiatalabb korosztály. Emlékszem nevettünk is rajtuk, mert volt 3-4 fiatal srác, akiknek ilyen beceneveik voltak, hogy Körte és hasonlók. El is neveztük őket gyümölcspunkoknak. 

Kolera: Említetted az elején ezt a Stage zenekart.

Karecs: Ők kimondottan rock zenekar voltak. Abszolút Zeppelin volt a fő vonal




Kolera: A hatvani Manőver koncertről tudsz valamit mesélni? Ez egy tehetségkutató volt?

Karecs: Igen, az egy "Ki mit tud?" volt. Ott sem voltak nagy barátai a stílusnak. 3-4 számot játszottunk aztán nem kaptunk semmit. Nagyon élveztük, jól szólt. Az újságcikkben az van, hogy a Bikini együttes hatása érződik, de az még az ősebbik Bikini volt, a Ferós féle, nem a D. Nagyos lágyabb éneklős. Meg az énekes nem tud mit kezdeni a kezével, sokszor a fejét vakarja. Hát ez nem pontosan úgy volt, hanem a tökét markolászta. Ilyesmik voltak. Akkoriban nem is nagyon jutottak a zenekarok ebben a stílusban sokkal többre. Volt az a réteg, aki szerette őket, eljártak a koncertjeikere, de ennek hivatalos támogatása nemigen volt. Aki kitartó volt eljutott lemezig, mint az Auróra, ők kitartottak a többiek szép lassan elfogytak. Kiöregedtek, abbahagyták.

Kolera: Volt '84 ben egy fesztivál ahová rengeteg egri punk utazott fel. Ott voltál?

Karecs: Van erről egy képem, senkinél sincs hangszer, tehát nézőként mentünk, más alkalmat nem is tudok, amikor ilyen tömegesen mentünk.

Kolera: Paksról akkor nem tudsz semmit mondani, mert nem voltál.

Karecs: Annyit tudok, amennyit meséltek, élménybeszámoló meg a videó.

Kolera: '80-as évek végén '90-es években jártál még koncertre?

Karecs: Punk koncertekre nem jártam, az amatőr zenekarok nem vonzottak már annyira. Valószínűleg már többet tudtam és túl amatőrnek találtam, meg persze ki is öregedtem belöle én is.  A rockzenei érdeklődésem megmaradt, ezt a zenét is szeretem azóta is.
De voltam Beatrice koncerteken. Lugosi Laci volt akkoriban az egyik példaképem, nagyon jól játszott és szintén balkezes volt, mint én. Utána még a Pokolgép volt, ami újat hozott a magyar rockzenei világba. Többiek nem nagyon érdekeltek. 
Persze a látvány és az érdekesség kedvéért eljártunk még azokra a koncertekre amik a környékünkön voltak. A kor úgymond klasszikusaira, amik akkor még nem voltak elslágeresedve. Edda, Hobó, P. Mobil, Skorpió. Pont az érdekesség miatt nagyon vegyes volt a nézösereg. Volt skinhead, punk, rocker, stb. Eger nem  egy túl nagy város úgyhogy ezek amolyan társadalmi, társasági események is voltak fiataloknak. Megnéztük, ha jó volt akkor jó volt, ha nem akkor nem. Beszélgettünk, ittunk, buliztunk. Ennyi kapcsolatom maradt így a koncertzenével.

Manőver (Balett) 1984.05.04. Hatvan

Kolera: Egerben a kezdeteknél hozzájutottak mindenféle zenéhez? Honnan szereztétek a zenéket? Punkzenére gondolok.

Karecs: Akkor az rendszer volt, hogy kétévente lehetett menni keletre és 4 évente nyugatra. (már akinek) Nekem volt lehetőségem többször is eljutni Jugoszláviába, és ott bevásároltam rendesen amit lehetett. Ramones, Kennedys, Pistols, stb. Jugoszlávia amolyan kis nyugat volt. Onnan lehetett lemezeket hozni. Meg persze Bécsböl. Suttyomban hallgattuk a Szabad Európát, ott is voltak zenék. Ezen kívül meg ilyen ezerszer másolt kazettákon terjedt a dolog. Késöbb  némely dolgot lejátszott a rádió is, bár szerintem nem tudták mi az, de be-becsúszott. Vagy épp elrettentésül, ki tudja. Még Sex Pistolst is hallottam a rádióban egyszer.

Kolera: Magyarok meg így egymás között terjedtek gondolom.

Karecs: Igen. Kazettákon, amatör koncerteken. 
Egeren belül személyesen vagy legalább látásból ismertünk mindenkit. A fesztiválokon, koncerteken pedig találkoztunk másokkal az ország többi részéböl is. Ilyen alkalmakkor cserélödtek a kazetták, koncert dátumok, helyek. Misi által megismertük Ferót is. Voltunk is nála egyszer, talán a Nagy Lajos király úton lakott.  A Trunkost is ismertük a Rollsból. Misi és a Feró haveri viszonyban voltak, mi többiek pedig csak egyszerű rajongók voltunk, de nagy élmény volt beszélni vele. Eszembe jutott még  egy jó sztori a dolgok elejéröl. A Misinek és a QQRIQ zenekarának volt egy koncertje Felnémeten, a Pótkeréknél, a Művelődési házban. Ott próbált a Pótkerék, ott koncerteztek és csináltak mindenféle programokat. És a QQRIQ koncert előtt 1-2 héttel volt lent talán Feró, vagy a Suszter Lóri, már nem tudom melyik. Aki mesélte, hogy volt egy punk koncerten valahol külföldön és ott az volt az elismerés, hogy a zenekart a közönség köpködte, ahogy csak érte.

Kolera: Ez a Suszter Lóri volt.

Karecs: Na mindegy, rá egy hétre, vagy két hétre lépett fel a  a QQRIQ, nagyon sokan voltunk a nézőtéren. Ami köpést azok kaptak, a gitártól kezdve a ruhájukon mindenhol folyt a csula róluk. 

Kolera: Mennyien voltatok punkok, vagy akik szerették ezt a zenét? És ez nőtt-e az évek alatt, vagy maradt nagyjából.

Karecs: A létszám, ha lassan is, de talán nőtt. Ahogy teltek az évek mindig újabb fiatal korosztály kapcsolódott be, az idösebb korosztály meg folyamatosan esett ki. Nem tudom megmondani mekkora lehetett a létszám.
Az ismeretség ellenére nem járt össze mindenki mindenkivel

Egri punkok Pestre indulás előtt 1984

Kolera: '84-ben voltak vagy 25-30-an, csak azok akik felmentek Pestre koncetre.

Karecs: Nem tudom, ha az említett csoportképre gondolsz, azon szerintem nem volt ott mindenki.
Csak aki éppen ráért. 

Kolera: Maradt meg esetleg dalszöveg a Manővertől?

Karecs: Meg kellene hallgatni a kazettát, hátha érthetö valamennyire. A "Kielégült ember" biztos hogy érthetö, a többit ha ki tudom silabizálni elküldöm. Valójában én akkor is csak felületesen tudtam a szövegeket.  Nem az én reszortom volt.

Kolera: Ki volt az énekes?

Karecs: Sutyák Zoli volt az énekes. Az ő révén ismertük meg a Juhász Misit, mert  majdnem egy utcában laktak, Ilyen utcaszomszédok voltak.

Kolera: Akkor te voltál a gitáros és az Illés Géza a basszeros. Ki volt a dobos?

Karecs: Ott a Géza volt a dobos. Loksi, Barna Alex nevű srác volt a basszusgitáros. És akkor ebből lett az Egri csillagok Loksi nélkül. Ahogy mondtam, szerintem Misi keze volt a dologban, talán túl rocker volt neki a Loksi, vagy valami ilyesmi, nem illett ebbe a  punk elképzelésbe.

Manőver Dobó Gimnázium 1984

Kolera: Misinek elég sűrűn változtak az elképzelései és ezzel együtt a zenésztársai is.

Karecs: Igen, úgy néz ki így utólag, hogy  ö kész zenekarokat szerzett maga mellé. Pl. a  Biztonsági Tanács nagyjából az Egri csillagokból és a Gusztusból lett, az Egri csillagok a Manőverből. Valóban nem egyezett mindenben az elképzelésünk, mert konkrétan emlékszem, hogy csináltunk volna olyasmi zenét, mint korábban is, söt jobbat is tudtunk volna, de mondta hogy nem, nem kell. Ez punk zene, nem kell bele gitárszóló meg ilyesmik, nem kell túl bonyolítani, stb. Így aztán nem is volt. Erös volt még akkor a tévhit, hogy a punk csak 3-4 akkord és kész. Szóval szándékosan volt olyan nyers, egyszerü hangzású amit csináltunk. De végülis jól kifejezte amit akartunk, élveztük amit csináltunk, jó bulik voltak, jól szórakoztunk. Aztán egy idö után kifáradt a dolog.

Kolera: Akkor tehát a Biztonsági Tanács dalai gitárilag mind a te szerzeményeid.

Karecs: Ezt így nem mondhatom. Ami a demón van az mind, de nem én játszok rajta. A többi számukat nem ismerem.

Kolera: De mivel az Egri csillagokban ugyanez volt, te találtad ki.

Karecs: Igen. Én a gitár alapot, Misi a szöveget, aztán a többiek is hozzátették a saját ötletüket ha volt. Persze a BT erre nem biztos, hogy  így emlékszik, azt is el tudom képzelni hogy ennyi idö után már nagyon magukénak érzik. Nem baj.
Misiéknél a  lakásukban, a szobájában csináltuk ezeket a számokat, felvételeket, így ezt biztosan tudom. Szegény anyukája nem is tudom, hogy viselte, zajongtunk erősen. 
Emlékszem, még olyan sztori is volt, hogy valami csínyt csináltam iskolában, -már nem tudom mi lehetett - mindenesetre az volt a lényege, hogy a szüleimtől kaptam egy hónap szobafogságot érte.
De még akkor is zenéltünk. Én otthon rágitároztam egy kazettára, meg elmondtam rá az elképzeléseimet aztán ez a kazetta Sutyák Zolin, vagy nem tudom kin keresztül eljutott Misihez, aki meg elmondta rá a szöveget, elmondta az ő elképzeléseit, aztán ugyanígy visszakerült hozzám. Mi hangoskönyvnek hívtuk ezeket.  Így született pl. a Minden lehetett volna másképp, hogy küldözgettük egymásnak a kazettán. Egy ilyen kazettám azóta is van, amin ez rajta van.

Manőver (Balett) Hatvan 1984-05-04.
jobbról: Loksi, Sutyi, Csabi, Pusi, Spáni, Karecs


Kolera: Próbák milyen sűrűn voltak?

Karecs: Amikor ráértünk.

Kolera: Ha hetente ötször ráértetek, akkor hetente ötször volt próba?

Karecs: Ha ráértünk akkor akár úgyis, de többségében hétvégén. Akár iskola, akár meló akár akármi miatt. Élvezetből csináltuk nagyon jól szórakoztunk. Hiányzott ha nem csinálhattuk. Szinte valamiféle Dopping, volt, amikor tehettük zenéltünk, penegttünk, énekeltünk Persze volt olyan, hogy bandáztunk buliztunk, csavarogtunk a városban.

Kolera: Ahhoz képest elég kevés dal maradt, pl Szirénától 5 szám, Egri csillagoktól szintén 5-6. mennyivel volt több dalotok ennél?

Karecs: Nem volt olyan nagy a repertoár, az élvezet volt a fő cél. De ennél biztosan több volt. 

Kolera: Azért egy tíz körüli számotok csak volt.

Karecs: Annyi szerintem volt. De hát ezeknek jó része feledésbe is ment. Újra meg kellene hallgatni ami fenn maradt, hogy hogy is volt, mint volt, mennyi volt. Csak nem nagyon van min. A kazettás magnók kikoptak a boltokból, a régibe meg már nem merem beletenni, mert pótolhatatlanok. Meg persze voltak amolyan örömzenék is amikböl késöbb vagy lett valami vagy nem. Pl. ami az Egri Csillagokból fennmaradt Almafa, Lilahagyma, Három kurva és hasonlók, azok ott születettek a helyszínen, a próbán. Nem volt még szöveg, ezért kitaláltunk valamit, ami rímel, és  énelkeltük. Nem egy előre megírt dolog volt, hanem ilyen örömpróba, vagy nem tudom, hogy lehet nevezni. Szórakoztunk.

Családi Pótlék 

Kolera: Feldolgozásokat tanultatok meg?

Karecs: Nem nagyon. Többnyire saját számok voltak, meg az "ORI", ami Pekinska Patka volt. A Szirénával játszottunk 1-2 Exploitedet és a  Manöverrel egy Bikinit.

Kolera: Magyarul játszottátok, vagy eredeti nyelven?

Karecs: Magyarul. Vagy halandzsa, ami éppen jött. 

Kolera: Bulikon láttál önkéntes rendőröket, vagy megfigyelőket?

Karecs: Én nem emlékszem ilyenre. De attól még bizonyára voltak. A Márciusi Ifjakon voltak az biztos, de azonkívül, hogy elvették a videókazettát nem csináltak semmit. Volt még egy jó sztori az Andornaktályai koncerten. Akkoriban lehetett látni egy videót valamelyik rockzenekarral, ahol az énekes kiugrott a közönség közé, a közönség pedig elkapta. Juhász Misi is feljött a színpadra és kipróbálta ezt. De itt a közönség nem kapta el. Csak félre léptek és Misi hassal a betonra érkezett.

Márciusi Ifjak  Eger Szépasszony-völgy 1986.03.15. 


Kolera: Mondtad, hogy a Dobó Gimnáziumban próbáltatok, oda csak úgy bejárkálhattak az emberek?

Karecs: Nem, a Dobó Gimnáziumban elöször csak mi voltunk ketten az Oláh Lacival. Talán az is Családi Pótlék volt ha jól emlékszem. Az egy osztályzenekarnak indult, ahol lettünk volna többen is, de aztán kiderült, hogy egyik  se ért semmihez. Jött valaki, hogy majd ő lesz a dobos, de azt se tudta melyik végét kell fogni a dobverőnek, a másiknak a stílus nem jött be végül, satöbbi. Így maradtunk mi ketten a Lacival. És mivel ő nem tudott dobolni én lettem a dobos, ő meg a gitáros. Saját bohóckodásokat meg Zeppelint játszottunk. Ez a dolog egy osztályfarsangi fellépést ért meg. Utána volt a Manőver amiben már csak én voltam Dobós. Hernádi Ferenc volt az igazgatóhelyettes, aki jófej tanár volt annak ellenére, hogy oroszt tanított. Ő engedélyezte a zenélést és adta oda az iskolai stúdió kulcsát. Annyi volt a feltétel, hogy nem csinálunk kárt, illetve hogy  Dobósként enyém a felelösség, ha mégis elöfordulna valami.

Kolera: És ebből nem volt semmi probléma? Senkinek nem szúrt szemet, hogy ott zajongotok?

Karecs: Nem, ez tanítás után volt és ugye engedéllyel.

Kolera: Jó de portások, takarítók, ilyesmi.

Karecs: Nekik meg nem volt hozzá semmi közük az égadta világon. Iskolai dolog volt, ök meg csak alkalmazottak voltak ott. Azt csináltunk amit akartunk. Ott voltunk iskola végétöl sötétedésig.

Kolera: Nagyon ideális feltételek, ez akkoriban ritka volt.

Karecs: Igen, szerencsések voltunk. Dob, 100W-os erösítök, hangfalak, gitárok, mikrofonok, minden is volt. Arról nem is beszélve, hogy az iskolai rendezvények ezekröl a cuccokról mentek. Vagyis ha valamit tönkretettünk volna, akkor azoknak is annyi. De ahogy mondtam jófej volt a tanár. Utolsó szünetben elkértem a stúdió kulcsát, zenéltünk estig, aztán másnap reggel leadtam. 

Kolera: De miért nem mentetek a Szirénával, vagy az Egri csillagokkal? Akkoris odajártál még, vagy nem?

Karecs: Igen, még egy darabig. Viszont a többiek már dolgoztak és a munkaidö jóval tovább tartott mint a tanítás. Már nem nagyon tudtunk idöpontot egyeztetni. Föleg a hétvégére korlátozódtak a próbák, amikor az iskola  meg zárva volt. 

Sziréna + Egri csillagok közös próba 1984


Kolera: Hol próbált az Egri csillagok és a Sziréna?

Karecs: Az Egri Csillagok az úgy kezdte, hogy Misinél a szobában, gitárerősítőnk nem is volt csak úgy cincogott. utána pedig a Pusoma Lajosnál szintén a szobában. Ő egy emeletes házban lakott, de hát ott is biztos élvezték amit csináltunk.

Kolera: A két zenekar egy szobában?

Karecs: Olyan is volt igen, de a Szirénások csak kórusozni, bulizni voltak ott. Nagyon béketűrő szülei voltak dobosnak. Bevonultak a szobájukba és ott voltak, amíg mi egész délután nagy hangerővel rendes erősítőkkel, dobbal nyomtuk. Az nagyon durva volt. De bírták.
 A Sziréna  pedig Molnár Micunál. A mamájánál volt egy fészer hátul a kertben. Nem volt túl nagy, egy kisebb szobányi. Hosszabbítóval vittünk áramot és úgy próbáltunk. Ott aztán minden előfordult. Pl. egyszer ott volt egy Őszi Lajos nevű srác, aki szegény kicsit zakkant volt, késöbb öngyilkos is lett. Mindenesetre egyfolytában belebeszélt a dolgokba, ami aztán már nagyon idegesítette a társaságot. Úgyhogy belekötöztük a fotelba, aztán kitettük a fészer elé. Szerencsétlen ott volt kint órákig a napon. Vörösre sült mint a pecsenye, mert ott felejtettük. A Gusztusék is egy garázsban próbáltak úgy emlékszem, egypárszor voltunk náluk mi is. Akár nézni, akár  hallgatni, vagy együtt is csörömpöltünk néha.

Kolera: Más városból való punkzenekar gondolom akkor nem is járt a városban, ha a Bikinit, vagy Csiga Bigát bele nem vesszük.

Karecs: Igen, igen.

Kolera: Ez egy nagy művházban volt?

Karecs: A Felnémeti Művelődési Házban. Nem, nem volt egy óriási méretű épület. Mint egy kis falusi mozi kb. Volt egy  viszonylag kis szinpad, amin elég sűrűn voltak a fellépök és volt egy  közepesebb nézőtér. Mint egy osztályterem kb. de az tele volt.

Manőver 1983

Kolera: Beszéljünk a rendfenntartó szervről egy kicsit, milyen emlékeid vannak velük kapcsolatban, voltál kihallgatáson, vagy voltak problémáid a zenekar miatt?

Karecs: Volt olyan, hogy voltunk rendőrségen, de a zene miatt sosem. Az, hogy megállítottak az utcán, mert úgy néztünk ki ahogy és igazoltattak, ilyen volt nem ritkán. Volt olyan is pl, hogy betörtek az egyik kocsmába, és valamiért minket találtak meg. Az utcáról szedtek össze és próbáltak kérdezgetni, hogy "Ti voltatok, ti törtetek be a kocsmába, átmásztatok a kerítésen?". Mi meg mondtuk, hogy nincs is ott kerítés, ez egy sarokház. "Na ugye hogy ti voltatok!" -mondták. "Nem, a környéken lakunk onnan tudjuk." - mondtuk mi. ( A próbahely utcájának a végén volt az a bizonyos kocsma.) De aztán egy két óra múlva kiengedtek. A zene miatt nem voltunk zaklatva sose, azon kívül, hogy elvették a felvételeket, videókat, ilyeneket. Az  utcai igazoltatásba meg bárki belefuthatott, aki kicsit kilógott a sorból.

Kolera: Koncertet szervezni meg se próbáltatok? Ez teljesen lehetetlen voltabban az időben Egerben?

Karecs: Nem nagyon volt rá lehetőség. Voltak ezek az iskolai diáknapok, rock ki mit tudok, a Szépasszony-völgyi  fesztivál. Az egy Március 15-i valami volt, de hogy hogy jutottunk oda... Egernek valami kiemelt eseménye lehetett, mert úgy tudtuk, hogy a TV is kint lesz és, hogy majd valamikor leadják. Azért is igyekeztünk külsöleg is kitenni magunkért, pukkasztani ott is a népet. De aztán azt a kazettát is elvették. A korszaknak azok az emberei, akiknek lett volna lehetőségük, hogy megszervezzenek egy ilyen fesztivált, vagy engedélyezzenek, úgymond felnőttek voltak hozzánk képest. Ők a rendszert szolgálták.
Nem lóghattak ki még ha nem is értettek vele egyet, nem volt lehetőség rá. Olyan helyeken lehetett fellépni, ahol nem hallottak még ilyenfajta zenét, nem tudták hogy mire számítsanak, nem ismertek minket. Akkor mondták, hogy oké ez is egy program. De aztán ezek mind egyszeri alkalmak voltak, még egyszer nem hiszem, hogy bárkit is visszahívtak volna. Illetve így utólag visszagondolva egyik zenekarnak se volt annyi cucca amivel egy koncertet ki lehetett volna hangosítani. Szóval a saját szervezés nem nagyon müködött. De amikor összegyűltünk, a próbák többsége egy kis koncert volt.
Végülis saját magunknak csináltuk, nem voltak ilyen világsztáros ambícióink. Persze örültünk volna egy lemeznek, kazettának, vagy akárminek de ezt jórészt csak magunknak csináltuk. A hasonló érdeklődésűek pedig eljöttek, élvezték velünk együtt. Erről szólt.  
A Szépasszony völgyi  koncertre visszatérve. A ruházat mellé még vittünk ételhordóban hurkát meg  kolbászt is, és amolyan hangulatnövelőként azt osztogattuk a közönségnek. Aki közel jött a színpadhoz kapott egy hurkát, vagy kolbászt. Van egy olyan kép ahol Joe kapja a kolbászt. Valahogy le kellett fizetni a közönséget, hogy jobban ordítozzanak. Haha.


Joe jutalomkolbászt kap

Kolera: Időben hová lehetne ezt besorolni? Manőver '83, Egri Csillagok '84, Sziréna '84-85?

Karecs: Körülbelül, '85-86 még megvolt, én '87-ben augusztusban mentem el katonának, Micu meg Csabi februárban. Azzal meg is szűnt a zenélés. Utána már nem volt semmi.

Kolera: Még a Márciusi Ifjakról valamit, hogy kik voltak abban a bandában?

Karecs: Az tulajdonképpen a Sziréna volt, csak választottunk egy alkalomhoz illö nevet arra a koncertre.
Szirénaként nem biztos, hogy játszhattunk volna, nade Márciusi Ifjak-ként egy március 15.-ei fesztiválon tárt karokkal vártak. Aztán úgy jártak.
 Illés Géza dobolt, Kiss Csabi basszusgitározott, Molnár Micu és én gitároztunk, mindannyian énekeltünk.  Pár szám után Csabi letette a gitárt és utána már csak énekelt.

Márciusi Ifjak

Kolera: Akkor ott se Maffi énekelt.

Karecs: Maffi a zenekar elsö szakaszában  énekelt. Tudomásom szerint elköltözött Pestre. Amikor le tudott jönni énekelt, amikor nem, akkor vagy a Kacsa énekelgetett beugrósként haveri alapon, csak úgy papírról, vagy ahogy eszébe jutott, azon kívül Csabi. Meg úgy mindannyian.  Maffi volt a hivatalos énekes, de elég ritkán tette tiszteletét. A Sziréna alapfelállása az volt, hogy volt egy Lájer László nevű srác dobosként, Kiss Csabi basszus, Molnár Micu gitár és Maffi ének .Ez volt a kezdet. Lájer Laci késöbb valahová elkerült, vagy kikerült a képből, nem tudom. Ez nem is volt baj, mert nem tudott dobolni. Utána lett Géza a dobos, majd kicsit késöbb jöttem én is gitározni.  

Kolera: Még az öltözékről beszéljünk egy kicsit mi volt az egyenruhátok mittudomén '83-ban

Karecs: Nem nagyon volt ilyen. Az inkább a skinheadekre volt jellemzö. Én személy szerint  nem nagyon követtem semmit, maradtam a hétköznapi öltözékben. Bördzseki, farmerdzseki, farmer, sporcipö. Kicsit kilógtam a sorból, nekem nem volt soha taréj, nem voltak szegecseim.  Én voltam ilyen szempontból az "úri punk". Persze volt surranóm is, de nem az volt a hétköznapi viselet. Egyébként a többség így volt vele akkoriban. Suliban, melóban csak kevesen viselték a "stílusjegyeket". Nem volt annyira elfogadott.

Kolera: Szalon punk.

Karecs: Haha, szinte. De azért nem. Volt olyan próba, arról még kép is van, hogy nyakkendő is van rajtam. Akkor pont Heródeses srác gitárján játszottam, odajárt ő is a Dobóba.

Családi Pótlék próba


Kolera: Neki valami márkás gitárja volt? Tényleg neked milyen gitárjaid voltak?

Karecs: Az első egy dobgitár volt, amit kaptunk karácsonyra, ebből tákoltunk elektromos gitárt. Drága volt akkoriban a hangszer, nem volt annyi pénzünk gyerekként. A Boros Lajosnak volt egy wc deszkából csinált a gitárja, annak láttán megpróbálkoztunk mi is azzal, de nem jött be. A Heródeses Csabi gitárjával játszottam sokszor. Az valami Gibson SG utánzat volt, legalábbis úgy nézett ki. Nagyon szívesen odaadta, jószívű gyerek volt. Pedig szerintem azt se tudta, hogy engem hogy hívnak. Csak átmentem hozzá a másik osztályba, hogy mutasd már meg ezt, vagy azt, aztán kölcsön kértem akár próbára, akár koncertre és szó nélkül ideadta.
Volt még sokszor a Dobó gitárja. Két Jolanája volt az iskolának, egy piros klasszikus és egy sötétkék  stratocaster formájú. Az Egri Csillagokban a Misinek volt egy piros SG alakú gitárja, azon játszottam. Talán az is Jolana lehetett. Ezek a tipusok voltak elérhetőek akkoriban az országban. Ja meg a Musima. A többit nyugatról hozták a zenekarok. Később aztán vettem magamnak saját gitárt.  Most egy LTD Viper van. Az erősítőnk is úgy volt, hogy összeadtuk ahányan voltunk a zsebpénzünket, elmentünk a bizományiba, ott vettünk hangfalat, erősítőt, amit aztán kézben cipeltük végig a városon, merthogy jogosítványunk, autónk nem volt még. Próbahelyről próbahelyre, lakásról lakásra bóklásztunk vele az utcán.

Kolera: A Misi tudott gitáron játszani?

Karecs: Tudomásom szerint nem tudott. Akkor soha nem játszott semmilyen hangszeren. Csak volt neki egy gitárja, vagy rámaradt nem tudom.

Kolera: Egerben a lányoknak mennyire jött be ez a punk dolog?

Karecs: Nem mondanám hogy sok punk lány volt. De páran azért biztos voltak.
Talán 3-4-re emlékszem.

Kolera: Eger méretéhez képest elég nagy társaság volt punk, meg a zenekarok száma is magas, még akkor is, ha tagok között nagy az átfedés.

Karecs: Valószínűleg ennek Misi lehetett a mozgatórugója. Belőle jó propagandista lehetett volna. Jól bevezette, terjesztette ezeket a dolgokat, kedvet csinált. Szerintem általa, általunk nagyon sokan ismerték meg ezt a fajta stílust és próbálták csinálni, utánozni. Utána ahogy alakultak a zenekarok azok ismerősi körével megint bővült a társaság.
Ilyen dominószerűen szaporodott.


Kolera: A végére lenne még egy olyan kérdés, hogy hogyan összegeznéd így 40 év után ezt a punk idöszakot?

Karecs: Nagyon örülök, hogy részese lehettem annak a kornak, hogy ott lehettem ennek a dolognak kezdeténél és a fénykorában, és hogy - legalábbis a mi környezetünkben - egy kicsit tehettem is hozzá. Nem voltunk se jobbak, se rosszabbak másoknál. Elmondtuk, amit akartunk, ahogy tudtuk (nyilván lehetett volna jobban is), és nagyon jól szórakoztam, minden percét élveztem. 
Sok szép emlék, sztori, jó érzés felidézödött bennem. Ha újra élhetném azokat az idöket, nem sok mindenen változtatnék. 
Köszönöm ezt a beszélgetést.



Köszi az interjűt!

(c) Ács-Tari Béla


Manőver (1983-84): Sutyák Zoltán (Sutyi) - ének, Karácsony László (Karecs) - gitár, Barna Alex (Loksi) - basszus, Illés Géza (Spáni) - dob

Balett (1984): Sutyák Zoltán (Sutyi) - ének, Karácsony László (Karecs) - gitár, Kiss Csaba - basszus, Illés Géza (Spáni) - dob

Egri Csillagok (1984): Juhász Misi - ének, Karácsony László (Karecs) - gitár, Illés Géza (Spáni) - basszus, Pusoma Lajos (Pusi) - dob

Sziréna (1985-86): Csordás István (Maffi) - ének, Molnár Miklós (Micu) - gitár, Karácsony László - gitár, Kiss Csaba - basszus, Illés Géza (Spáni)- dob

Családi Pótlék (1986): Kiss Csaba - ének, Molnár Miklós (Micu) - gitár, Karácsony László - gitár, Oláh László - basszus, Kármán Tamás (Joe) - dob

Márciusi Ifjak (1986): Kiss Csaba - ének, basszus, Karácsony László (Karecs) - gitár, Molnár Miklós (Micu) - gitár, Illés Géza (Spáni) - dob

































 





































































.

Nincsenek megjegyzések: